Liverpool: Szalah elfogadta az Al-Ittihad ajánlatát – sajtóhír

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.08.24. 18:19
null
Szalah távozhat Liverpoolból (Fotó: Getty Images)
A beIN Sports értesülése szerint az Al-Ittihad megegyezett Mohamed Szalahhal, a Liverpool FC labdarúgójával, így az egyiptomi klasszis a szaúdi klub játékosa lehet.

 

A beIN túl sok konkrétumról egyelőre nem számolt be, de az biztos, hogy az Al-Ittihadnak még meg kell egyeznie a Liverpoollal is, ami aligha megy simán.

Az Al-Ittihad eddig már olyan nagyságokat szerződtetett, mint Karim Benzema, N'Golo Kanté vagy mint Szalah korábbi liverpooli csapattársa, Fabinho.

Ehhez kapcsolódóan a szaúdiak búcsút inthetnek Jotának, a korábbi Celtic-játékosnak, mivel a hírek szerint Szalah szerződtetése csak az ő távozásával valósulhat meg.

 

Fabrizio Romano olasz transzferguru friss videójában közben arról beszélt, hogy az Al-Ittihad megduplázta a Szalahnak tett augusztus eleji ajánlatát, a Liverpool azonban a továbbiakban is számít a támadó játékára. Ebben a helyzetben csak akkor állhat be változás Romano szerint, ha Szalah maga gyakorol nyomást a klubra az átigazolása kapcsán.

 

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Szeleczki Lilla győzelmével kezdődött a világbajnokság

Ökölvívás
2025.09.04. 13:06

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Mestermunka volt! Szoboszlai elképesztő szabadrúgásgóljával a Liverpool legyőzte az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.08.31. 19:28

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46
Ezek is érdekelhetik