Angol Szuperkupa: Miért vesztettünk zsinórban háromszor? Mert ugyanennyiszer nyertünk PL-t – Guardiola

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.08.06. 20:45
null
Pep Guardiola (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Manchester City a ráadás 11. percében még vezetett az Arsenal ellen a Community Shielden, de a trófeát végül a londoniak emelhették a magasba! A találkozó után a manchesteriek menedzsere, Pep Guardiola és az észak-londoniak középpályása, Declan Rice is megszólalt.

 

Pep Guardiola a tőle megszokott módon igencsak frappánsan válaszolt arra a kérdésre, hogy „miért veszített el a Manchester City zsinórban három angol Community Shieldet”.

„Zsinórban háromszor veszítettünk az angol Szuperkupa-mérkőzésen. Tudja, miért? Mert egymás után háromszor megnyertük a Premier League-et” – mondta Guardiola.


A találkozó 77. percében Cole Palmer pazar góljával a Manchester City megszerezte a vezetést, ám a ráadás utolsó pillanataiban az Arsenal kiegyenlített, a tizenegyespárbajban pedig győzedelmeskedett is. A vesztes szétlövés után a City gólszerzője nyilatkozott a klub hivatalos honlapján.

„Közel voltunk a győzelemhez, s nagyon fájt a kapott gól. Fel kell állnunk, és előre kell tekintenünk” – mondta Palmer, aki a góljáról is beszélt.

„Amikor megkaptam a labdát, Walker elkérte tőlem. Én befelé húztam, és a hosszú sarkot vettem célba, szerencsére be is ment a labda a kapuba. Tudom, hogy mi a klub terve a következő idényre, remélhetőleg sok meccsen szerepet kapok majd, és újra triplázni tudunk” – tette hozzá a fiatal játékos.

Az Arsenalból a 103 millió eurós középpályás, Declan Rice és a kapus, Aaron Ramsdale nyilatkozott a siker után.

„A City azt csinálta, amire számítottunk, sok türelemre van szükség ellene. Nagyon boldog vagyok, ez az első nagy sikerem az Arsenallal.Úgy érzem, hogy az elmúlt három hétben sokat fejlődtem. A menedzser sok új információval lát el. Szeretnék még többet tanulni és gyorsabban fejlődni. Biztos vagyok benne, hogy bármire képesek lehetünk az előttünk álló idényben. Fókuszáltnak kell maradnunk” – mondta Rice.

„Keményen dolgoztunk a nyáron, ahogyan az elmúlt két évben is. Korábban hadilábon álltunk a szerencsével, ám ma csak mellénk állt Fortuna is a végén.A Man. City kicsit le van maradva a felkészüléssel, de ez a győzelem egy üzenet a részünkről. Megmutattuk, hogy nagy meccsen is képesek vagyunk megverni őket. Majd meglátjuk, mi lesz a szezonban, az azonban biztos, hogy mentálisan erősek vagyunk. Nyomást akarunk helyezni a Cityre” – nyilatkozta Ramsdale.

A MÉRKŐZÉSRŐL IDE KATTINTVA OLVASHATNAK BŐVEBBEN!

ANGOL COMMUNITY SHIELD
Manchester City–Arsenal 1–1 (0–0) – tizenegyesekkel: 1–4
London,
Wembley, 81 145 néző. V: Attwell
Man. City: S. Ortega – Walker, Stones, Dias, Akanji – Rodri, Kovacic (De Bruyne, 64.) – Bernardo Silva, Julián Álvarez, Grealish (Foden, 58.) – Haaland (Palmer, 64.). Menedzser: Pep Guardiola
Arsenal: Ramsdale – White, Saliba, Gabriel Magalhaes (Smith Rowe, 88.), Timber (Tierney, 76.) – Partey, Rice (Nketiah, 80.), Ödegaard – Saka, Havertz (Fábio Vieira, 88.), Martinelli (Trossard, 75.). Menedzser: Mikel Arteta
Gólszerző: Palmer (77.), ill. Trossard (90+11.)

Legfrissebb hírek

Az Opta „szuperszámítógépe” szerint már az Arsenal a Bajnokok Ligája legnagyobb favoritja

Bajnokok Ligája
38 perce

Haaland duplája sem volt elég a Citynek a Monaco ellen, hozta a kötelezőt otthon az Arsenal

Bajnokok Ligája
11 órája

Újabb hosszabbítás az Arsenalnál, Saliba is aláírt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.30. 11:43

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
2025.09.29. 13:52

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
2025.09.29. 08:20

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
2025.09.28. 19:47

Súlyosan megsérült a pályán, 21 évesen elhunyt az Arsenal korábbi akadémistája

Angol labdarúgás
2025.09.25. 21:44

Angol Ligakupa: a Premier League-csatárlegenda mindkét fia bemutatkozott a Manchester Cityben

Angol labdarúgás
2025.09.25. 10:14
Ezek is érdekelhetik