MU: meglepő igazolást jelentettek be, ismét van PL-győztes a keretben

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.07.19. 10:31
null
Jonny Evans ismét a Manchester Uniteddel készül (Fotó: Manchester United)
A hivatalos oldalán nevezte meg a Manchester United azokat a labdarúgókat, akik Skóciába utaznak a felkészülés során. Egy meglepő nevet is tartalmaz a keret, a 35 éves Jonny Evans, a klub korábbi játékosa is rajta van a listán.

 

Miután lejárt a szerződése a Leicester Citynél, ismét a Manchester Unitedhez csatlakozott a 35 éves Jonny Evans. Az északír labdarúgó rövid távú szerződést kötött korábbi csapatával, amelyet 2007-től 2015-ig erősített. Evans az akadémistákkal készül és vesz részt Erik ten Hag edzésein, majd Skóciába, később pedig San Diegóba is velük utazik.

A rutinos hátvéd korábban 198 meccsen öltötte magára a „vörös ördögök” mezét, nyert Bajnokok Ligáját és háromszor emelhette fel a Premier League elhódításáért járó trófeát. David de Gea távozása után Evans jelenleg az egyetlen a United keretében, aki elmondhatja magáról, hogy bajnokságot nyert, ráadásul még Sir Alex Ferguson irányítása alatt is pályára lépett.

Evans akár már szerda délután ismét játszhat a Manchester Unitedben, amikor Ten Hagék Edinburgh-ban a Lyonnal találkoznak.

A MANCHESTER UNITED NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Július 12., Oslo:
Manchester United–Leeds United 2–0
Július 19., Edinburgh: Manchester United–Lyon
Július 22., East Rutherford: Arsenal–Manchester United
Július 26., San Diego: Manchester United–Wrexham
Július 27., Houston: Real Madrid–Manchester United
Július 31., Las Vegas: Manchester United–Borussia Dortmund
Augusztus 5., Manchester: Manchester United–Lens
Augusztus 6., Dublin: Manchester United–Athletic Bilbao

Legfrissebb hírek

Gary Lineker Sir Alex Ferguson felelősségéről beszélt a Manchester United gyengélkedése okán

Angol labdarúgás
7 órája

Ruben Amorim az FA-kupa-kiesés után: A cél a Premier League megnyerése!

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:41

Tizenegyesekkel ejtette ki a Fulham az MU-t az FA-kupa nyolcaddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 20:24

PL: ikszelt a Forest és az Arsenal, míg a City a Spurst, az MU az Ipswichet győzte le

Angol labdarúgás
2025.02.26. 22:29

Több száz alkalmazottól válik meg a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.02.24. 16:48

Kétgólos hátrányból pontot mentett az MU az Everton ellen

Angol labdarúgás
2025.02.22. 15:38

A Fradit kiejtő Plzen a Laziót, az MU a Real Sociedadot kapta – sorsoltak az El-ben is

Európa-liga
2025.02.21. 13:23

Varane a Real Madridról: Alázat és egy kis arrogancia keveréke

Spanyol labdarúgás
2025.02.19. 12:02
Ezek is érdekelhetik