League One: a Sheffield Wednesday négygólos hátrányból jutott a rájátszás döntőjébe

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.19. 11:10
null
A szurkolók a Hillsborough Stadion gyepén ünnepelték meg csapatuk továbbjutását (Fotó: Getty Images)
Az angol labdarúgás történetének egyik, ha nem a legnagyobb fordítását jegyezhettük fel csütörtök  este a harmadosztályú bajnokság (League One) rájátszásának elődöntőjében: a Sheffield Wednesday drámai körülmények között verte ki a Peterborough Unitedet.

Az alapszakaszt a tabella harmadik helyén záró „baglyok” számítottak a párharc esélyesének (a hatodik Peterborough 19 pontra volt a dobogótól), de ehhez képest a Peterborough (amelynek az U18-as csapata Bodnár János Gergővel a soraiban lett Ligakupa-győztes) otthonában rendezett odavágót a „Posh” nyerte meg 4–0-ra.

Sokan már itt lezártnak tekintették a párharcot, de Darren Moore menedzser nem így gondolta, s csapata 4–0-ra hozta a Hillsborough Stadionban megrendezett visszavágót – jöhetett a ráadás. A kétszer 15 perc gyors gólváltást hozott, döntést viszont nem, így a továbbjutás kérdését a tizenegyesek döntötték el. Hazai oldalon senki nem hibázott, míg a Peterborough-ból Dan Butler a keresztlécet találta telibe – a mesébe illő párharc végén a Sheffield Wednesday jutott be a rájátszás döntőjébe.



A londoni Wembley Stadionban sorra kerülő finálé másik szereplőjére ma este derül fény. Az 1–1-es állásról folytatódó Barnsley–Bolton párharcnak magyar vonatkozása is van. A „szénbányászokhoz” tartozik ugyanis a jelenlegi idényt az egy osztállyal feljebb (Championship) szereplő Milwallban töltő magyar válogatott középpályás, Callum Styles. A 23 éves játékos jó idényt zárt a londoni csapatban, de jövője várhatóan attól függ, hogy a Barnsley visszajut-e a második vonalba.

ANGOL LEAGUE ONE
RÁJÁTSZÁS, ELŐDÖNTŐ
VISSZAVÁGÓ

Sheffield Wednesday–Peterborough United 5–1 (Smith 9. – 11-esből, Gregory 25., James 71., Palmer 90+8., Paterson 112., ill. Gregory 115. – öngól) tizenegyesekkel: 5–3
Továbbjutott: a Sheffield Wednesday, tizenegyesekkel.

Legfrissebb hírek

Távozott Schön Szabolcs csapatának menedzsere

Angol labdarúgás
2025.01.22. 11:00

Schön Szabolcs: Jobban motivál a szabadnap, mint a prémium

Angol labdarúgás
2025.01.11. 11:30

Videó: megvan Callum Styles első gólja a WBA színeiben

Angol labdarúgás
2025.01.01. 17:09

Callum Styles először kezdett bajnokin a West Bromban – így értékelt

Légiósok
2024.11.02. 15:53

Videó: Németh András gólpasszt jegyzett, csapata ezzel győzte le a Düsseldorfot

Légiósok
2024.11.01. 20:47

A Southampton és a Brentford is negyeddöntőbe jutott az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2024.10.29. 23:22

Schön újabb gólpasszt adott, nyert a Bolton

Légiósok
2024.10.01. 23:08

Bohózatba illő góllal mentett pontot a 96. percben az angol csapat – videó

Angol labdarúgás
2024.09.15. 09:56
Ezek is érdekelhetik