MU: a volt játékos szerint a Spurs csatárának a „vörös ördögöknél” a helye

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.03.02. 19:52
null
Jó helye lenne Richarlisonnak a Manchester Unitedben? (Fotó: AFP)
A Manchester United labdarúgócsapatának korábbi játékosa, Kléberson elmondta, Richarlisonnak a Tottenham Hotspurből a „vörös ördögökhöz” kellene igazolnia – még annak ellenére is, hogy a brazil csatár egyelőre gólképtelen a Premier League 2022–2023-as kiírásában.


Tavaly nyáron nagy reményekkel igazolt Richarlison a Tottenham Hotspurbe, ám egyelőre nem lehetnek megelégedve vele Észak-Londonban – a brazil csatár 23 összecsapáson mindössze kétszer volt eredményes, a Premier League-ben még nincs gólja a 2022–2023-as kiírásban.

A góltalansága ellenére állítólag a Real Madrid figyeli a támadó helyzetét, a Manchester United korábbi futballistája, Kléberson szerint viszont a „vörös ördögöknél” kellene folytatnia pályafutását Richarlisonnak.

„Richarlisont Manchester United-mezben szeretném látni. Ő tipikusan az a csatár, aki beleillik Ten Hag játékrendszerébe. Remekül támad le és a tizenhatoson belül is veszélyt jelent” – mondta Kléberson.

„A Premier League-ben szerepel évek óta, nagyon szorgalmas futballista. A Manchester Unitednek még több meccset kell majd megnyernie a jövőben, és szerintem Richarlison sokat segíthetne a klubon” – tette hozzá a brazil.

Az MU egykori labdarúgója egyébként úgy véli, a honfitárs támadónak az Evertonból nem is lett volna szabad a Tottenhambe igazolni, hiszen a Spurs éppen csatárok terén a legerősebb. Antonio Conte az idény során egyértelműen a Kane, Szon Hung Min, Kulusevski támadótriót preferálja, így nem lenne meglepő, ha már egy szezon után távozna a brazil válogatott kilencese.

Ami a Manchester Unitedet illeti, nem elképzelhetetlen, hogy csatár után néz a nyári átigazolási piacon – Marcus Rashford mellett Anthony Martialra alig lehet számítani sérülések miatt, Wout Weghorst pedig egyelőre adós maradt a gólokkal, még ha a mezőnyben fantasztikus munkát végez is.

Legfrissebb hírek

„Néhány percre elfelejthetjük, hogy milyen idényünk van” – Rúben Amorim a drámai El-továbbjutás után

Európa-liga
7 órája

Fergie-time: a Manchester United a 120. és a 121. percekben szerzett gólokkal győzte le a Lyont

Európa-liga
15 órája

Zirkzee az idényben már nem játszik, Onana védi az MU kapuját a Lyon ellen

Európa-liga
2025.04.16. 19:42

Maguire: Kiábrándító az idényünk, de érezzük a fejlődést

Európa-liga
2025.04.16. 17:33

F1-es mérnökkel forradalmasítanák az adatfeldolgozást az MU-nál – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.14. 11:38

Barnes duplázott, a Newcastle néggyel küldte haza a Manchester Unitedet

Angol labdarúgás
2025.04.13. 19:28

Amorim: Onana? Én többet hibáztam az elmúlt hónapokban, mint a játékosok

Európa-liga
2025.04.11. 08:32

Matics beszólt Onanának, miután az MU kapusa azt mondta, hogy csapata „sokkal jobb a Lyonnál”

Európa-liga
2025.04.09. 16:36
Ezek is érdekelhetik