MU: az argentin bekk Messi beszólásáról adott becenevet a holland csatárnak

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.02.10. 17:53
null
Weghorstot nem zavarja, hogy „idiótának” hívják a Manchester Unitednél (Fotó: AFP)
Lisandro Martínez nem felejt: a Manchester United argentin válogatott védője Lionel Messi beszólásáról adott becenevet holland csapattársának, Wout Weghorstnak.


Jól emlékezhetünk, hogy a katari világbajnokságon feszült hangulatú mérkőzésen Argentína tizenegyesekkel győzte le Hollandiát a negyeddöntőben. A továbbjutás után Messi interjú közben szólt be a duplázó Weghorstnak.

A La Nación szerint az argentinok sztárját korábban hergelő Weghorst meglepő módon szeretett volna mezt cserélni Messivel, aki előbb azt válaszolta, hogy „dugd fel a s...edbe!”, majd amikor már a TyC Sports kamerái is forogtak, azzal folytatta az argentin, hogy „Mit nézel, te idióta? Húzzál el innen!”

A goal.com most arról számolt be, hogy a Manchester United argentin válogatott védője, Lisandro Martínez „Bobónak” – ami az „idiótával” egyenlő – hívja újdonsült holland csapattársát, akit állítólag ez egyáltalán nem zavar.

„A Messi elleni harcom során volt néhány feszült pillanatunk. Ez egyáltalán nem tetszett neki. De természetesen nagyon tisztelem, minden idők legjobbjai között lehet említeni. Ezt ki is akartam mutatni neki a lefújás után, de ő nem kért belőle. Még mindig mérges volt rám. Nos, legalább megjegyezte a nevem, ennyit elértem” – mondta viccesen Weghorst.

 


 

Legfrissebb hírek

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
15 órája

Lionel Messi hosszabbított Miamiban – hivatalos

Minden más foci
2025.10.23. 18:10

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

Meglepetés Chilében, Marokkó az U20-as világbajnok!

Minden más foci
2025.10.20. 07:40

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
2025.10.19. 22:02

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
2025.10.19. 21:00

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
2025.10.19. 10:08
Ezek is érdekelhetik