PL: újabb londoni ajánlatot utasított vissza a Sahtar – sajtóhír

M. M.M. M.
Vágólapra másolva!
2023.01.05. 11:34
null
Mudrik jövője továbbra is kérdéses (Fotó: Getty Images)
Amint korábban megírtuk, újabb ajánlatot tett a Sahtar Doneck 21 éves szélsőjéért, Mihajlo Mudrikért az Arsenal. A Bajnokok Ligája csoportköréből az Európa-ligába kerülő csapat azonban ismét nemet mondott az Arsenalnak.

A goal.com újságírója, az Arsenal ügyeiről jól értesült Charles Watts információi szerint a Sahtar Doneck az Arsenal második, Mihajlo Mudrikért tett ajánlatát is visszautasította. A Premier League éllovasa 62 millió fontot ajánlott az ukrán bajnoknak, azonban ezt az ajánlatot is visszautasította a Sahtar.

Mudrik az „ágyúsok” első számú célpontja a téli átigazolási időszakban. A tárgyalások folytatódnak, de a felek nagyon messze vannak a megállapodástól, a Sahtar továbbra is 100 millió eurót szeretne kapni a szélsőért, és nem jelentene számukra problémát, ha a nyárra halasztanák a támadó eladását.

Mudrik szeretne az Arsenalba igazolni, de a Chelsea is érdeklődik, a 2020–2021-es BL-győztes pedig kedvezőbb ajánlatot tudna tenni a játékosnak és klubjának, ami nehezíti az észak-londoniak helyzetét.

Legfrissebb hírek

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
16 órája

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46

Haaland duplájával nyert a City, Mateta mesterhármasával mentett pontot a Palace

Angol labdarúgás
2025.10.18. 18:22

Ez gyors volt: a Nottingham Forest azonnali hatállyal menesztette Ange Postecoglout

Angol labdarúgás
2025.10.18. 16:01

A Chelsea-től is kikapott a Forest, veszélyben Postecoglou állása

Angol labdarúgás
2025.10.18. 15:23

Arteta szerint még hetekig eltarthat Ödegaard felépülése

Angol labdarúgás
2025.10.17. 18:21

Még magasabbra ugrott Szoboszlai értéke, ötmillió euróval többet ér a Liverpool támadója

Légiósok
2025.10.17. 17:21

„Történelmi lépés” – lapunk főszerkesztője a Mokkában beszélt Gyenge Balázs liverpooli feladatáról

Angol labdarúgás
2025.10.17. 14:44
Ezek is érdekelhetik