PL: Bejöttek a cseréim, zseni vagyok – Guardiola

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2023.01.06. 08:15
null
Beváltak Pep Guardiola cseréi, rangadót nyert a címvédő (Fotó: Getty Images)
Viccesen válaszolt a legutóbbi sajtótájékoztatóján egy újságírói kérdésre Pep Guardiola: a Manchester City vezetőedzője zseninek nevezte saját magát, amiért két cserejátékosa hozta össze a győztes gólt a Chelsea ellen (0–1) a Premier League 19. fordulójában.

 

Pep Guardiola szokatlanul korán és sokszor belenyúlt csapatába a Chelsea elleni mérkőzésen, hiszen már a félidőben két változtatást is eszközölt. A 60. percben szintén kettőt cserélt, ami a meccs végkimenetelét is megváltoztatta: Rijad Mahrez betalált, Jack Grealish pedig gólpasszt jegyzett a padról beszállva.

Igen, zseni vagyok. Az előző sajtótájékoztatón Jamie Jackson barátom (a The Guardian újságírója – a szerk.) azt kifogásolta, hogy csak a 87. percben cseréltem először az Everton ellen. Megfogadtam a tanácsait, ezúttal már a szünetben változtattam. Bejött” – mondta viccesen Guardiola, visszautalva egy korábbi interjúra, amelyben számon kérték őt a késői cserék miatt.

A Manchester City a Stamford Bridge-en aratott sikerének köszönhetően 5 pontra megközelítette a Premier League-tabella élén álló Arsenalt.

A manchesteriek vasárnap ismét összecsapnak Graham Potter együttesével, ám ezúttal az FA-kupában.

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

ANGOL PREMIER LEAGUE
19. FORDULÓ
Chelsea–Manchester City 0–1(0–0)
London,
Stamford Bridge,39 998néző.V:Tierney
Chelsea:
Kepa – Azpilicueta, Koulibaly, Thiago Silva, Cucurella (Hall, 68.) – Zakaria, Kovacic – Zijes (Gallagher, 68.), Pulisic (Chukwuemeka, 22.), Sterling (Aubameyang, 5.; Hutchinson, 68.) – Havertz.Menedzser:Graham Potter
Man. City:Ederson – Walker (Akanji, a szünetben), Stones, Aké, Cancelo (Lewis, a szünetben) – De Bruyne, Rodri (K. Phillips, 87.), Gündogan – Bernardo Silva (Mahrez, 60.), Haaland, Foden (Grealish, 60.).Menedzser:Josep Guardiola
Gólszerző:
Mahrez (63.)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal17142140–14+2644
2. Manchester City17123245–16+2939
3. Newcastle1898132–11+2135
4. Manchester United17112427–20+735
5. Tottenham18103537–25+1233
6. Liverpool1784534–22+1228
7. Fulham1884630–27+328
8. Brighton & Hove Albion1783632–25+727
9. Brentford1868430–28+226
10. Chelsea1774620–19+125
11. Aston Villa1864820–26–622
12. Crystal Palace1764717–25–822
13. Leicester City18521126–31–517
14. Leeds United1745825–31–617
15. Nottingham Forest1845913–34–2117
16. Bournemouth18441018–39–2116
17. West Ham18431115–24–915
18. Everton1836914–24–1015
19. Wolverhampton18351011–27–1614
20. Southampton18331215–33–1812

 

Legfrissebb hírek

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
20 órája

Videó: Rodri újra edzésben, még ebben az idényben visszatérhet

Angol labdarúgás
2025.03.01. 10:01

Továbbra is szenved a Leicester, ezúttal a West Hamtől kapott ki

Angol labdarúgás
2025.02.27. 22:53

Londoni csatárgondok: David Seaman szerint nyáron a helyére kerülhet a kirakós utolsó darabja az Arsenalnál

Angol labdarúgás
2025.02.27. 20:23

Tehetséges argentin támadó középpályás csatlakozott a Manchester Cityhez

Angol labdarúgás
2025.02.27. 16:23

Videó: a Dorog–Újpest MK-meccsen is bemondták Szoboszlai gólját

Angol labdarúgás
2025.02.27. 13:23

Két hónapra kidőlt a Manchester City védője

Angol labdarúgás
2025.02.27. 09:43

Liverpool: Szoboszlai önzetlen játéka áll Szalah bődületes idénye mögött

Angol labdarúgás
2025.02.27. 09:18
Ezek is érdekelhetik