PL: Lopetegui visszautasította a Wolves ajánlatát – sajtóhír

M. M.M. M.
Vágólapra másolva!
2022.10.12. 14:39
null
Nem Lopetegui lesz a Wolves edzője (Fotó: AFP)
A Wolverhampton Wanderers továbbra is edzőkeresésben van, ugyanis amint megírtuk, Bruno Lage-t menesztette a klub. Julen Lopetegui volt a célpontja a klubnak, azonban a Sevillától nemrég távozott edző visszautasította a felkérést.

 

A The Athletic információi szerint Julen Lopeteguit szerette volna kinevezni a Wolverhampton Wanderers a csapat menedzserének, azonban a spanyol edző nem akart élni a lehetőséggel. A Jorge Mendes ügynök által erősen befolyásolt klub természetesen Mendes egyik ügyfelét szerette volna kinevezni edzőnek.

Lopetegui azt követően lett szabadúszó, hogy a Sevilla Borussia Dortmund elleni mérkőzését követően távozott a posztjáról. Lopetegui esetleges kinevezése azért lett volna meglepő, mert egy támadójátékban erőtlen Wolverhampton vette volna fel a támadójátékban szintén gyengélkedő Sevilla korábbi edzőjét.

Lopetegui folytatott ugyan egyeztetéseket a Wolvesszal, de kedd délután közölte a klubbal a hírt, miszerint nem lesz a csapat edzője. Lopetegui 2016-ban már elfogadta a Wolves ajánlatát, akkor azonban az utolsó pillanatban befutott a spanyol szövetség ajánlata, amelyet elfogadott, nemet mondott a Wolvesnak és ő lett a spanyolok szövetségi kapitánya, ahonnan drámai körülmények között távozott a Real Madridhoz.

A Sevillával többször is bejutott a Bajnokok Ligájába, 2020-ban pedig Európa-ligát nyert a csapat élén.
A Wolves a 18., kieső helyen áll a Premier League-ben.

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Arsenal 9 8 1 23–10 +13 24
2. Manchester City 9 7 2 33– 9 +24 23
3. Tottenham Hotspur
9 6 2 1 20–10 +10 20
4. Chelsea 8 5 1 2 13–10 +3 16
5. Manchester United 8 5 3 13–15 –2 15
6. Newcastle United
9 3 5 1 17– 9 +8 14
7. Brighton & Hove Albion 8 4 2 2 14– 9 +5 14
8. AFC Bournemouth 9 3 3 3 8–20 –12 12
9. Fulham 9 3 2 4 14–18 –4 11
10. Liverpool 8 2 4 2 20–12 +8 10
11. Brentford 9 2 4 3 16–17 –1 10
12. Everton 9 2 4 3 8– 9 –1 10
13. West Ham United
9 3 1 5 8–10 –2 10
14. Leeds United 8 2 3 3 11–12 –1 9
15. Crystal Palace 8 2 3 3 10–12 –2 9
16. Aston Villa 9 2 3 4 7–11 –4 9
17. Southampton 9 2 1 6 8–17 –9 7
18. Wolverhampton 9 1 3 5 3–12 –9 6
19. Nottingham Forest 9 1 2 6 7–22 –15 5
20. Leicester City 9 1 1 7 15–24 –9 4
Legfrissebb hírek

Mikel Oyarzabal duplázott, a Real Sociedad két vállra fektette a Sevillát

Spanyol labdarúgás
5 órája

Hiába a korai vezetés, a Mallorca tíz perc alatt lerendezte a Barca-verő Sevillát

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 16:29

Vb-selejtezők: Lopetegui szerint történelmet írt kijutásával a katari válogatott

Minden más foci
2025.10.15. 10:52

Flick szerint a Barcának nem volt ellenszere a Sevilla agresszív játékára

Spanyol labdarúgás
2025.10.06. 09:15

Alexis Sánchez is betalált, a Sevilla legyőzte a Barcelonát

Spanyol labdarúgás
2025.10.05. 23:04

La Liga: idegenben nagyon megy a Sevillának, már harmadszor nyert

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 16:10

La Liga: megtört a Bilbao vereségsorozata, mégsem örülhet igazán

Spanyol labdarúgás
2025.09.23. 20:59

Mikautadze első bajnoki gólja is kellett a Villarreal sikeréhez; idegenben nyert a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.09.20. 23:00
Ezek is érdekelhetik