MU: miért nem volt „Siu”? A klub magyarázatot adott Ronaldo különös gólörömére

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.10.11. 16:51
Mint arról beszámoltunk, Cristiano Ronaldo lett az első futballista, aki klubszínekben elérte a 700 gólos határt. A Manchester United 37 éves klasszisa az Everton ellen szerzett győztes találatot a hétvégi Premier League-fordulóban, gólját viszont ezúttal nem a védjegyévé vált gólörömmel ünnepelte, hanem rendhagyó módon. A klub most magyarázatot adott erre.

Azt írják, hogy Cristiano Ronaldo a gólöröme során felvett pozícióban szokott pihenni/szunyókálni a csapatbuszon, ez pedig nem kerülte el a csapattársak figyelmét, akik lesik minden mozdulatát, hogy tanulhassanak tőle. A gólöröme – melyet Antony is utánzott – tehát egy poén volt, mely rávilágít a játékosok közötti erős kötelékre – jegyzi meg a klub honlapja.

A 700. GÓLJA


Továbbá kiemeli, ami az elmúlt években, évtizedben nemegyszer bejárta a sajtót, hogy a portugál sztár milyen sokat tesz annak érdekében, hogy mindig csúcsformában mehessen fel a pályára. Keményen edz és a konditeremben is sok időt tölt. A felkészüléséhez az is elengedhetetlen, hogy a pihenéséről is megfelelően gondoskodjon, naponta többször alszik.

KÖZÖS KÉPPEL GRATULÁLT A CSAPAT A 700 GÓLHOZ



A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

ANGOL PREMIER LEAGUE
10. FORDULÓ

Everton–Manchester United 1–2 (Iwobi 5., ill. Antony 15., C. Ronaldo 44.)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Arsenal 9 8 1 23–10 +13 24
2. Manchester City 9 7 2 33–9 +24 23
3. Tottenham 9 6 2 1 20–10 +10 20
4. Chelsea 8 5 1 2 13–10 +3 16
5. Manchester United 8 5 3 13–15 –2 15
6. Newcastle 9 3 5 1 17–9 +8 14
7. Brighton & Hove Albion 8 4 2 2 14–9 +5 14
8. Bournemouth 9 3 3 3 8–20 –12 12
9. Fulham 9 3 2 4 14–18 –4 11
10. Liverpool 8 2 4 2 20–12 +8 10
11. Brentford 9 2 4 3 16–17 –1 10
12. Everton 9 2 4 3 8–9 –1 10
13. West Ham 9 3 1 5 8–10 –2 10
14. Leeds United 8 2 3 3 11–12 –1 9
15. Crystal Palace 8 2 3 3 10–12 –2 9
16. Aston Villa 9 2 3 4 7–11 –4 9
17. Southampton 9 2 1 6 8–17 –9 7
18. Wolverhampton 9 1 3 5 3–12 –9 6
19. Nottingham Forest 9 1 2 6 7–22 –15 5
20. Leicester City 9 1 1 7 15–24 –9 4
Legfrissebb hírek

Szerződést bontott korábbi kapitányával a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB II
2 órája

Az MU megállapodott Mbeumóról; olasz válogatott csatárt igazolt a Napoli – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
4 órája

A román sajtóban is Vécsei kimaradt 11-eseiről esett a legtöbb szó

Európa-liga
5 órája

Ilyet sem látni mindennap, Vécsei Bálint kétszer sem tudta belőni a tizenegyest a CFR ellen – videó

Európa-liga
16 órája

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
21 órája

„Mindig az elsők között futottam” – Détári Lajos exkluzív interjút adott a Nemzeti Sportrádiónak

Magyar válogatott
Tegnap, 14:14

Négyen sem tudták elvenni tőle! Videón Neymar 85. perces győztes gólja

Minden más foci
Tegnap, 8:56

Egyelőre zárt kapukat dönget a Bayern Nick Woltemade ügyében; megvan a lengyelek új szövetségi kapitánya

Minden más foci
2025.07.16. 16:02
Ezek is érdekelhetik