MU: több mint 20 év után Lingard elhagyja a klubot

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.06.01. 17:37
null
Jesse Lingard (Fotó: AFP)
A Manchester United bejelentette, hogy Jesse Lingard nem hosszabbítja meg a nyáron lejáró szerződését, és távozik a klubtól.

 

Lingard 2001-ben csatlakozott a klubhoz az U9-es korosztály tagjaként. 2011-ben megnyerte az Ifjúsági FA-kupát. Az MU felnőttcsapatában 2014-ben mutatkozott be Louis van Gaal irányítása alatt.

A 29 éves játékos a manchesterieknél összesen 35 gólt szerzett, az elsőt még nyolcévesen. Az angol válogatottban 32-szer kapott lehetőséget manchesteriként.

FA-kupa-győztes volt 2016-ban, 2017-ben az Európa-ligát is megnyerte. 2021 áprilisában a hónap játékosának választották meg.

„Szeretnénk megragadni ezt az alkalmat, hogy köszönetet mondjunk mindenért, amit az itt töltött két évtized alatt segített létrehozni, és a legjobbakat kívánjuk neki pályafutása további szakaszában” – szól a Manchester United közleménye.

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
2025.10.19. 22:02

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
2025.10.19. 21:00

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
2025.10.19. 10:08

Arne Slot: Nem vagyunk elég jók, cselekednünk kell!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 12:04

Gyász: elhunyt a bolgár szurkoló, Manchester United

Angol labdarúgás
2025.10.16. 19:32

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
2025.10.04. 17:59
Ezek is érdekelhetik