Anglia: Abraham igen, Sancho és Rashford nem – itt a válogatott keret

Vágólapra másolva!
2022.03.17. 17:38
null
Marc Guéhi az U21-es válogatott után a felnőttek közt is bizonyítási lehetőséget kap Angliában (Fotó: AFP)
Keretet hirdetett márciusi felkészülési mérkőzéseire a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-csoportellenfele, Anglia. Gareth Southgate 25 futballistának küldött behívót a Svájc és Elefántcsontpart ellen készülő keretbe, nincs azonban a listán a Manchester United utóbbi időben formán kívül játszó két támadója, Jadon Sancho és Marcus Rashford sem.


Az angolok mindkét meccsükön hazai pályán szerepelnek, Svájccal március 26-án, Elefántcsontparttal három nappal később mérkőznek meg.

A brit sajtó az MU kettőse mellett még a Cityben futballozó Kyle Walker hiányát emeli ki a keretből, megjegyezve, hogy egy másik szélső hátvéd, a Chelsea-s Reece James annak ellenére is behívót kapott a találkozókra, hogy jelenleg sérült.

Először léphet pályára a felnőttválogatottban a Crystal Palace védője, a 21 esztendős, U21-es válogatott Marc Guéhi. Szintén ott van a keretben londoni csapattársa, Conor Gallagher, aki múlt ősszel esett át a tűzkeresztségen, első és eddigi egyetlen válogatott fellépése a San Marino elleni, 10–0-ra megnyert meccs volt.

Az angol csapat a márciusi két meccset követően Budapesten kezdi a 2022–2023-as Nemzetek Ligája-sorozat küzdelmeit.

Marco Rossi együttese június 4-én a Puskás Arénában fogadja Angliát vélhetően nézők jelenléte nélkül, mivel korábban 1+1 meccses zárt kapus büntetést kapott a magyar válogatott, amit minden bizonnyal ezen a találkozón fog (részben) letölteni.

AZ ANGOL VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Jordan Pickford (Everton), Nick Pope (Burnley), Aaron Ramsdale (Arsenal)
Védők: Trent Alexander-Arnold (Liverpool), Conor Coady (Wolverhampton), Marc Guéhi (Crystal Palace), Reece James (Chelsea), Harry Maguire (Manchester United), Tyrone Mings (Aston Villa), Luke Shaw (Manchester United), John Stones (Manchester City), Ben White (Arsenal)
Középpályások: Jude Bellingham (Borussia Dortmund), Conor Gallagher (Crystal Palace), Jordan Henderson (Liverpool), Mason Mount (Chelsea), Declan Rice (West Ham United), James Ward-Prowse (Southampton)
Támadók: Tammy Abraham (Roma – Olaszország), Phil Foden (Manchester City), Jack Grealish (Manchester City), Harry Kane (Tottenham), Bukayo Saka (Arsenal), Emile Smith Rowe (Arsenal), Raheem Sterling (Manchester City)

NEMZETEK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
A-LIGA 3. CSOPORT
A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA
Június 4., 18.00:
MAGYARORSZÁG–Anglia
Június 7., 20.45: Olaszország–MAGYARORSZÁG
Június 11., 20.45: MAGYARORSZÁG–Németország
Június 14., 20.45: Anglia–MAGYARORSZÁG
Szeptember 23., 20.45:
Németország–MAGYARORSZÁG
Szeptember 26., 20.45: MAGYARORSZÁG–Olaszország

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

A Juventus kész kifizetni az MU által kért transzferdíjat Sanchóért – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 10:17

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Bejelentette Noni Madueke érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.18. 18:10

A pontrúgásokért felelős Keith Andrews lett a Brentford vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.27. 18:02
Ezek is érdekelhetik