MU: „Egyszerűen nem jobbak CR-rel” – az exarsenalos kiállt Solskjaer mellett

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.11.23. 12:05
null
Tényleg jobb lenne az MU-nak C. Ronaldo nélkül? (Fotó: AFP)
Mint ismert, a Manchester United labdarúgócsapata vasárnap délelőtt hivatalosan is bejelentette, hogy menesztette Ole Gunnar Solskjaert. Az Arsenal egykori játékosa, Paul Merson együttérez a norvég menedzserrel, szerinte Cristiano Ronaldo érkezése okozta a vesztét – olvasható a Sky Sportson.

 

Bár a Manchester United szurkolói eddig nem sok mindennek örülhettek ebben az idényben, Cristiano Ronaldo azért okozott néhány fantasztikus pillanatot.

Nyáron még nem sokan beszéltek a nagy hazatérésről, sőt úgy tűnt, hogy a portugál zseni inkább a városi rivális Manchester City felé tart, miután Pep Guardioláék nem tudták megszerezni a Tottenhamből elvágyódó Harry Kane-t. Az átigazolási időszak végén azonban jött a nagy fordulat, CR pedig 12 év után visszatért az Old Traffordra.

C. Ronaldo 13 mérkőzésen eddig kilenc alkalommal volt eredményes a Manchester Unitedben ebben a szezonban, Paul Merson szerint mégsem tett jót a klubnak a szerződtetése – ezt pedig leginkább Ole Gunnar Solskjaer bánhatja.

„Sajnálom Solskjaert. Azok után, hogy a második helyen zárt az elmúlt idényben, láthatóan volt egy terve. Régóta szerződtetni akarta Jadon Sanchót, és Edinson Cavaninak is adott még egy évet. Aztán hirtelen megkapta Ronaldót is. Ezzel szerintem dobhatott ki mindent az ablakon... Egyszerűen nem jobbak CR-rel” – mondta az Arsenal korábbi játékosa.

„Nem volt véletlen Solskjaer 29 meccses veretlen sorozata idegenben, bejött a taktikája, amihez még Sanchót is hozzáadta. Azonban Ronaldóval nem tudott kontrázni, a legjobb játékosa, Bruno Fernandes pedig labdába is alig ért idén” – tette hozzá Merson.

A Manchester United kedd este lép pályára először Ole Gunnar Solskjaer menesztése óta – a „vörös ördögök” a Villarreallal találkoznak a Bajnokok Ligája csoportkörében, a csapatot ideiglenesen Michael Carrick irányítja.

F-CSOPORT
18.45: Villarreal (spanyol)–Manchester United (angol) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
21.00: Young Boys (svájci)–Atalanta (olasz) (Tv: Sport2)

Legfrissebb hírek

El-döntő: az UEFA bocsánatot kért a kevés érem miatt

Európa-liga
2025.05.23. 10:58

Négy Spurs-játékos került be az Európa-ligában az idény csapatába, az MU-t két futballista képviseli

Európa-liga
2025.05.22. 21:03

A Cristiano Ronaldo-hatás: egy fecske, aki nyarat csinált – a szaúdi futball, 1. rész

Képes Sport
2025.05.22. 15:31

Postecoglounak sikert hozott a 100. meccse a Tottenhammel

Európa-liga
2025.05.22. 12:45

„Győztes vagyok, haver” – így látta az El-döntőt a brit sajtó

Európa-liga
2025.05.22. 11:53

Ruben Amorim: Jobbak voltunk, mint a Spurs, de nem tudtunk gólt szerezni

Európa-liga
2025.05.22. 08:48

Szon Hung Min: Most már elmondhatom, hogy a klub legendája vagyok

Európa-liga
2025.05.22. 07:20

Johnson gólja döntött, a Tottenham nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
2025.05.21. 22:58
Ezek is érdekelhetik