MU: az ötvédős rendszer a megoldás? Hosszú távon biztosan nem!

BALÁZS DÁVIDBALÁZS DÁVID
Vágólapra másolva!
2021.11.02. 19:33
null
Raphaël Varane (balra) sérülése után kezdett a Spurs ellen, és csapata egyik legjobbja volt (Fotó: Getty Images)
Hiába szenvedett ötgólos vereséget a Manchester United a legnagyobb riválisától, Ole Gunnar Solskjaer maradt, és a Tottenham Hotspur ellen változtatásokat hajtott végre: átállt egy ötvédős rendszerre, amely nagyon ült a Spurs ellen, viszont hosszú távon erre nem alapozhat a norvég menedzser.

 

Az Man. Unitednek az elmúlt idényben működött a védekezése. Scott McTominay és Fred első számú választásai lettek Ole Gunnar Solskjaernak a középpályára, és kijelenthetjük, jól is játszottak. A mostani kiírásra azonban az ő teljesítményük is visszaesett, de nem szabad a nyakukba varrni a rengeteg kapott gólt. Valami megbomlott a Unitednél, ami a Liverpool ellen csúcsosodott ki.

A norvég tréner viszont reagált a zakóra, ráadásul nagyon jól. Edinson Cavani megérdemelte, hogy a kezdőbe kerüljön, és valamit kellett kezdeni hátul. A legjobb megoldás volt erre az 5–3–2-es hadrend, amiben feltette a csapatát. Cristiano Ronaldo és a „Matador” így nem vették el egymástól a helyet, a védekezés pedig stabil lett, és hosszú idő után kapott gól nélkül hoztak le egy meccset – mellette pedig lőttek hármat. Sőt, David de Geának még védenie sem kellett.

Az ötvédős rendszer tehát nagyon ült, viszont ennek a pánikszerű megoldásnak van egy másik oldala is. Solskjaer valószínűleg továbbra sem tudja, csapatának miért nem ment a 4–2–3–1-es formációban a védekezés, ezért próbálta orvosolni a helyzetet egy plusz védő berakásával. A Unitednál azonban hemzsegnek a jobbnál jobb támadók, és luxus közülük csak hármat nevezni a kezdőbe. Az MU-nál meg kell találni a módot, hogy legalább négy, jobb esetben öt támadó felfogású játékos is egyszerre kezdhessen.

Az ötvédős rendszer rövid távon megoldás lehet, az Atalanta és a Manchester City ellen is így állhat fel a Manchester United. Előbbin Ronaldóéknak elég az iksz is, a pihentetés is fontossá válhat, így nem lepődnénk meg, ha Diogo Dalot és Alex Telles kezdene a két szélen. De a kispadra kerülhet Bruno Fernandes is, akit a bajnokságban eltiltott Paul Pogba válthat, valamint a Spurs ellen nagyot dolgozó Cavani is pihenőt kaphat, helyette a sérüléséből visszatérve már három gólnál járó Marcus Rashford kezdhet. Ronaldo padoztatása lenne ma az igazán merész húzás, de Ronaldo az Ronaldo, nem örülne neki.

Solskjaer kapott egy kis időt a vezetőségtől, és benne van a pakliban, hogy az új, ötvédős rendszerrel a Bajnokok Ligájában és a városi derbin is begyűjti mindhárom pontot, viszont hosszú távon nem szabad, hogy ez a felállási forma legyen a megoldás, mert ahhoz túl sok támadója van az MU-nak. A norvégnak meg kell találnia a négyvédős rendszernél is megoldást, hogy működjön a védekezés.

Legfrissebb hírek

Új szerződést írt alá az Aston Villa angol válogatott támadója

Angol labdarúgás
18 perce

Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

Minden más foci
2 órája

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
5 órája

Arne Slot: Nyilvánvaló, meccset befolyásoló hiba történt a meg nem adott gólunknál

Angol labdarúgás
16 órája

Győzött a Roma, kikapott Bolognában a Napoli, továbbra is nyeretlen és utolsó a Fiorentina

Olasz labdarúgás
17 órája

Haaland kihagyott tizenegyese is belefért, a Man. City simán legyőzte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
17 órája

A Leeds ellen véget ért a Nottingham hosszú böjtje

Angol labdarúgás
19 órája

Szoboszlai: Időre van szükség, hogy mindenkinek meglegyen a helye

Angol labdarúgás
21 órája
Ezek is érdekelhetik