PL: Jack Wilshere az Arsenalnál edz – fotók

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.10.07. 13:54
null
Jack Wilshere ismét Arsenal-szerelésben készül, ám ezúttal már nem a Premier League-re fókuszál (Fotó: Getty Images)
Az Arsenal is segít korábbi játékosának, a még mindig csak 29 éves Jack Wilshere-nek az edzői papírok megszerzésében. A londoni csapat a hivatalos honlapján jelentette be, hogy edzéslehetőséget biztosít a színeiben korábban 197 tétmeccsen pályára lépő labdarúgónak.

 

Wilshere 2008-ban mutatkozott be az Arsenalnál, ahol egészen 2018-ig volt szerződése, 125 bajnokin, összesen 197 tétmeccsen szerepelt az „ágyúsok” színeiben. Sokáig az angol labdarúgás legnagyobb ígéretei közt tartották számon, ám sérülékenysége miatt nem tudta befutni azt a karriert, amit sokan reméltek számára.

A 29 éves középpályás tavasszal a Championshipben szereplő Bournemouthnál futballozott, ám 14 bajnokin csupán egy gólig jutott, ráadásul a feljutás sem jött össze nekik, így a nyáron távozott. Azóta klub nélkül készül. Nyár végén rövid ideig az olasz másodosztályú Comónál kapott edzéslehetőséget, majd visszatért Londonba. Szeptemberben a The Athletic arról írt, Mikel Arteta, az Arsenal vezetőedzője el is játszott a gondolattal, hogy szerződést kínál neki – az ugyanakkor nem volt egyértelmű a spanyol szavaiból, hogy játékosként vagy az edzői stábba invitálná meg Wilshere-t.

A korábbi közönségkedvenc a napokban adott interjúban elárulta, folyamatos sérülései miatt eljátszott a gondolattal, hogy felhagy a profi labdarúgással, egyelőre azonban nem érzi úgy, hogy kész lenne hivatalossá tenni a visszavonulását.

Mikel Arteta Wilshere Arsenalnál kapott edzéslehetősége kapcsán kiemelte, szeretnének a középpályásnak minden segítséget megadni ahhoz, hogy formában tartsa magát és a lehető legjobb munkát végezhesse az edzőképzésen. Egyúttal jó lehetőséget látnak abban, hogy a 34-szeres válogatott játékos megoszthassa tapasztalatait a klub akadémistáival, valamint az első keret fiatalabb, rutintalanabb tagjaival. Arteta elmondása alapján Wilshere időről időre a felnőttcsapattal is edz majd, ám többnyire az akadémistákkal, illetve az észak-londoniak infrastruktúráját használva, de önállóan készül.

 


 

Legfrissebb hírek

Kerkez igent mondott a Liverpoolnak – sajtóhír

Légiósok
7 órája

A Bournemouth egyik gólja lehet az idény legszebb találata – Kerkez adta a gólpasszt

Angol labdarúgás
10 órája

A Bournemouth francia válogatott játékossal pótolhatja Kerkezt – sajtóhír

Angol labdarúgás
12 órája

Liverpool: 27 sérültet szállítottak kórházba a bajnoki parádén történt gázolás után; közleményt adott ki a klub

Angol labdarúgás
Tegnap, 7:56

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Fotók: mutatjuk, hogyan ünnepeltek Szoboszlai Dominikék a bajnoki parádén

Angol labdarúgás
2025.05.26. 17:44

„Miért nem FIFA-játékvezetőt küldtek?” – tiltakozást nyújtott be az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.05.26. 09:01

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50
Ezek is érdekelhetik