Videó: Pickford-blama, Fernandes-bomba – így ütötte ki az MU az Evertont

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.08.07. 18:19
null
55 ezer néző előtt játszott egymással az MU és az Everton (Fotó: Getty Images)
A Manchester United labdarúgócsapata 4–0-ra kiütötte az Evertont felkészülési mérkőzésen.

Nem lehetne azt mondani, hogy az Everton elleni felkészülési mérkőzés nem érdekelte a „vörös ördögök” híveit, ugyanis 55 ezer fanatikus látogatott ki az Old Traffordra.

A manchesteri gárdát motiválhatta is a közönség, hiszen nagyon korán, már a 8. percben előnyhöz jutott. Lucas Digne fejelte hátra a labdát Jordan Pickford kapusnak, aki egyszerűen képtelen volt megfogni, Mason Greenwood pedig köszönte szépen az ajándékot, és az üres kapuba passzolt (1–0).

A folytatás sem alakult sokkal jobban az Evertonnak, hét perccel később már kettővel vezettek a hazaiak. Luke Shaw szöglete után Harry Maguire fejelt védhetetlenül a bal felsőbe (2–0).

Még fél óra sem telt el, amikor újabb gólt szerzett Ole Gunnar Solskjaer együttese. Nagyjából 25 méterről jöhetett szabadrúgással az MU, Bruno Fernandes pedig nem kegyelmezett, óriási gólt lőtt (3–0).

A második félidőre visszavettek Pogbáék, de azért még egyszer így is eredményesek voltak. A ráadás pillanataiban a jobbhátvéd, Diogo Dalot fejelte át a borzalmasan helyezkedő Begovicot, beállítva a 4–0-s végeredményt.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Manchester United (angol)–Everton (angol) 4–0
(Greenwood 8., Maguire 15., B. Fernandes 29., Dalot 90+2.)

Legfrissebb hírek

NB II-es felkészülés: a Videoton két meccset nyert meg szombaton, kétszer játszott a Honvéd is

Labdarúgó NB II
8 órája

Felkészülés: a Kazincbarcika 2–1-re vesztett Eperjesen, a DVSC négyet kapott a Kassától

Labdarúgó NB I
11 órája

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
14 órája

A Paks tartalékokkal felállva szerzett négy gólt; a Kisvárda is négyig jutott

Labdarúgó NB I
15 órája

Kosznovszky-gólpassz, egy 11-es bement, egy kimaradt – MTK-győzelem a KTE ellen

Labdarúgó NB I
16 órája

Felkészülés: döntetlent játszott osztrák ellenfelével a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 19:04

Így emlékeznek meg Diogo Jotáékról a Liverpool első felkészülési mérkőzésén

Angol labdarúgás
2025.07.11. 12:32

Felkészülés: gól nélküli döntetlent ért el a DAC ukrán ellenfelével szemben

Minden más foci
2025.07.10. 21:13
Ezek is érdekelhetik