Liverpool: hosszabbítottak a csapatkapitánnyal – hivatalos

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.31. 11:29
null
Jordan Henderson tíz éve érkezett a Liverpoolhoz (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződést hosszabbítottak a csapatkapitánnyal, Jordan Hendersonnal.



Jordan Henderson már tíz éve a Liverpool labdarúgója – 2011-ben a Sunderlandtől igazolt át 18 millió euró fejében a „vörösökhöz” –, és a felek kedden meghosszabbították a kontraktust. Noha az angol klub nem hozta nyilvánosságra a szerződés pontos részleteit, a Transfermarkt adatai alapján a felek 2025-ig bővítették a megállapodást.

A 31 éves angol válogatott középpályás eddig 394 tétmérkőzésen szerepelt a Liverpoolban, amellyel 2019-ben megnyerte a Bajnokok Ligáját, 2020-ban az angol bajnokságot, 2012-ben pedig az angol Ligakupát. Eddig összesen 30 gólt szerzett, és 51 gólpasszt osztott ki liverpooliként.

Más lettem ahhoz képest, mint amikor először beléptem ide. Azóta emberileg és játékosként is rendkívül sokat fejlődtem – mondta Jordan Henderson. – Minden pillanatát élvezem, örülök, hogy végre meghosszabbítottuk a szerződésemet, s végre csak a játékra tudok koncentrálni."


Legfrissebb hírek

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
6 órája

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
6 órája

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
7 órája

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
9 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
21 órája

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:15

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:00

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 12:13
Ezek is érdekelhetik