PL: még egy év biztosan – hosszabbított a City csapatkapitánya

Vágólapra másolva!
2021.06.29. 11:32
null
Fernandinho nem a Citynek intett búcsút az elvesztett BL-döntőt követően (Fotó: AFP)
A Premier League-ben címvédő Manchester City hivatalos oldalán jelentette be, hogy egy évre, 2022-ig meghosszabbítja a 36 esztendős brazil középpályás, Fernandinho szerződését.

A csapatkapitány szerződése az idény végén lejárt, s korábban arról szóltak a hírek, hogy valószínűsíthető a távozása. A Manchester City aztán kedden bejelentette, hogy egy évvel meghosszabbítja a szerződését, 2022-ig.

A most 36 éves Fernandinho 2013-ban, 40 millió euró ellenében igazolt a Cityhez a Sahtar Donecktől. A manchesteriekkel azóta négy Premier League-trófeát, hat angol Ligakupát, valamint egy FA-kupát nyert és az idei Bajnokok Ligája-döntőben is pályára lépett csereként.

„Ez volt az, amit szerettem volna. Amikor kifutok a pályára, szeretném megmutatni és bizonyítani, hogy megérdemlem, hogy itt legyek” – mondta Fernandinho a szerződéshosszabbítás után.

 

 


 

 

 

Legfrissebb hírek

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
6 órája

A duplázó Chris Wood vezérletével nyert otthon a Forest, nincs gól a londoni rangadón

Angol labdarúgás
12 órája

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
15 órája

A Manchester City Reijnders és Haaland vezérletével kiütötte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
2025.08.16. 20:30

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
2025.08.16. 18:00

Emberelőnyben, Isak nélkül nem ment a Newcastle-nek az Aston Villa ellen

Angol labdarúgás
2025.08.16. 15:23

Rendőrségi vizsgálat indult a Liverpool meccsén történt rasszista incidens miatt

Angol labdarúgás
2025.08.16. 13:05

Szoboszlai Dominik elbeszélget Szalahhal az elmaradt passzok miatt

Angol labdarúgás
2025.08.16. 12:21
Ezek is érdekelhetik