Man. United: megegyeztek a Dortmunddal, Sancho 85 millióért érkezik – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2021.06.30. 21:03
null
Megszületett az egyezség, Jadon Sancho a hírek szerint a Manchester Unitedbe igazol (Fotó: AFP)
Egybehangzó nemzetközi sajtóértesülések szerint megszületett a megállapodás a Manchester United és a Borussia Dortmund között Jadon Sancho átigazolásáról. Az angol klub 85 millió euróért vásárolja meg az angol válogatott szélsőt, aki öt idényre szóló szerződést írhat alá.

 

Az átigazolási ügyekben rendre jól értesült Fabrizio Romano úgy tudja, az angol klub a személyes feltételekben már korábban megegyezett Sanchóval, és már az ügynökök jutalékában is sikerült minden kérdést tisztázni. Az olasz transzferguru szerint már csak az orvosi vizsgálatok választanak el minket a hivatalos bejelentéstől.

A Manchester United az esetleges bónuszokkal együtt 90-95 millió eurót fizethet majd Sanchóért, aki az angol válogatott tagjaként jelenleg az Európa-bajnokságon szerepel.


A 21 éves támadó 2017 óta a Dortmund játékosa, azóta – a Transfermarkt adatbázisa szerint – 137 tétmérkőzésen összesen 50 gólt szerzett a fekete-sárgáknál. Sancho az elmúlt idényben 38 meccsen 16 gólig és 20 gólpasszig jutott, s Német Kupát nyert a BVB-vel.

A Manchester United már tavaly nyáron is szerette volna szerződtetni a 20-szoros angol válogatott labdarúgót, de akkor még nem járt sikerrel.

Legfrissebb hírek

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

Csaknem 4.5 milliárd euró elköltése után így állnak a PL csapatai

Angol labdarúgás
2025.09.02. 19:34

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08
Ezek is érdekelhetik