PL: Klinsmann szívesen lenne a Tottenham vezetőedzője

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2021.05.26. 11:17
null
Klinsmann szívesen lenne a Tottenham vezetőedzője (Fotó: AFP)
A németek világbajnok labdarúgója, korábbi szövetségi kapitánya, Jürgen Klinsmann kijelentette, hogy szívesen lenne volt klubja, a Tottenham Hotspur vezetőedzője – írja az MTI.

 

„Természetesen megfontolnám a dolgot – mondta a Sky Sportsnak a szakember, hozzátéve, hogy az észak-londoni egyesület elnöke, Daniel Levy tudja a telefonszámát. – Bármikor felhívhat.”

José Mourinho áprilisi menesztése után az idény végéig a fiatal Ryan Mason irányította a Spurst, amelynek a következő idényre még nincs meg a vezetőedzője.

Klinsmann először az 1994–1995-ös idényben játszott a Tottenhamben, akkor az év legjobbjának választották Angliában. 1998-ban aztán egy fél szezonra visszatért.

„Életem legjobb időszakát töltöttem ott” – jelentette ki az 56 éves sportember.

Klinsmann 2004 és 2006 között a német válogatott szövetségi kapitánya volt, világbajnoki bronzérmet szerzett a csapattal, majd a Bayern Münchennél eltöltött rövid, viszonylag sikertelen időszakot követően 2011-től öt éven át az amerikai nemzeti együttest irányította. Edzőként eddig a tavalyi, Hertha BSC-s „kaland” volt az utolsó fejezet az életében, a berliniektől 2020 februárjában, mindössze tíz hét után távozott, mert nem érezte a bizalmat.

„A futballban gyorsan történnek a dolgok. Nyitottnak kell maradni és gondolni kell új kihívásokra. Miért ne lehetne ez a Spurs?” – mondta a korábbi klasszis csatár.

A Tottenham a 7. helyen végzett a Premier League-ben, így a következő idényben az Európa-konferencialigában lesz érdekelt a nemzetközi porondon.

(MTI)

 

 


 

Legfrissebb hírek

Gyökeres megszerezte első góljait az Arsenalban, a Leeds egy ötöst kapott az Emiratesben

Angol labdarúgás
2 órája

Idegenben kapott ki az Aston Villa; a Bournemouth otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
4 órája

Ez még mindig nem a régi Manchester City: a Spurs elvitte a három pontot az Etihadból

Angol labdarúgás
7 órája

Paquetá bombagóljára öttel válaszolt a Chelsea, újabb kiadós pofont kapott a West Ham

Angol labdarúgás
23 órája

Rekordösszegért vett védőt a Villarreal, középpályás érkezett az Interhez – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
Tegnap, 21:30

Szerződést hosszabbított a Manchester City kulcsembere – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:15

Bombaerős csapat, két klasszisígérettel: a Ligue 1-ből megvásároltak álomcsapata

Francia labdarúgás
Tegnap, 9:35

Maguire: Bolond lennék most elhagyni a Unitedet

Angol labdarúgás
2025.08.21. 16:10
Ezek is érdekelhetik