PL: folytatódik a liftezés, kikapott a Burnleytől és kiesett a Fulham

Vágólapra másolva!
2021.05.10. 22:56
null
Scott Parker (jobbra) nem tudta benntartani az élvonalban a Fulhamet (Fotó: AFP)
Az angol Premier League 35. fordulójának hétfő esti mérkőzésén matematikailag is eldőlt, hogy búcsúzik az élvonaltól az újonc Fulham, miután a Burnleytől hazai pályán elszenvedett vereséget követően a hátralévő három fordulóban már behozhatatlan, 10 pontos a hátránya a még bennmaradó, 17. helyezett Southampton mögött. Ezzel együtt a győztes Burnley biztosította helyét a Premier League következő idényében.

Scott Parker csapata, a Fulham azzal a tudattal fogadta a Burnleyt, hogy csak a győzelemmel tarthatja életben bennmaradási reményeit, míg a vendégeknek a három pont az élvonalbeli tagság megőrzését jelentette.

Az első félidőben hiába birtokolta jóval többet a labdát a Fulham, a vendégek kétszer annyi kapura lövést (12 a 6 ellen) és kaput eltaláló lövést (4 a 2 ellen) jegyezhettek fel. Ennél is fontosabb volt számukra azonban, hogy a szünetben 2–0-s vendégelőnyt mutatott a Craven Cottage eredményjelzője.

Előbb a 35. percben egy gyors kontra végén Ashley Westwood szerzett vezetést, majd egy perccel a szünet előtt Chris Wood bombázott a tizenhatos vonaláról védhetetlenül a bal felsőbe.

WOOD GÓLJA

Ezzel gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés, a második félidőben a Burnley már jobbára az eredmény tartására koncentrált, amiben a Fulham kiváló partnernek bizonyult – eltekintve André-Frank Zambo Anguissa lövésétől, amely a 71. percben a lécet találta el.

Az eredmény már nem változott, ami azt jelentette, hogy a Fulham 2019 után idén is újoncként búcsúzik a Premier League-től. Ezzel egyébként az is eldőlt, hogy az utolsó három fordulóra az „alsóházban” már nem maradt nyitott kérdés: a Sheffield United és a West Bromwich Albion után megvan a harmadik kieső is.

ANGOL PREMIER LEAGUE
35. FORDULÓ
Fulham–Burnley 0–2
(Westwood 35., Wood 44.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Manchester City 35 25 5 5 72–26 +46 80
2. Manchester United 34 20 10 4 67–36 +31 70
3. Chelsea 35 18 10 7 55–32 +23 64
4. Leicester City 35 19 6 10 63–43 +20 63
5. West Ham United 35 17 7 11 55–45 +10 58
6. Liverpool 34 16 9 9 57–39 +18 57
7. Tottenham Hotspur 35 16 8 11 61–41 +20 56
8. Everton 34 16 7 11 46–42 +4 55
9. Arsenal 35 15 7 13 49–38 +11 52
10. Leeds United 35 15 5 15 53–53 0 50
11. Aston Villa 34 14 6 14 49–41 +8 48
12. Wolverhampton Wanderers 35 12 9 14 35–47 –12 45
13. Crystal Palace 34 11 8 15 36–56 –20 41
14. Burnley 35 10 9 16 33–47 –14 39
15. Newcastle United 35 10 9 16 40–58 –18 39
16. Brighton & Hove Albion 35 8 13 14 36–41 –5 37
17. Southampton 34 10 7 17 41–61 –20 37
18. Fulham 35 5 12 18 25–47 –22 27
19. West Bromwich Albion 35 5 11 19 32–68 –36 26
20. Sheffield United 35 5 2 28 18–62 –44 17
Legfrissebb hírek

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
10 órája

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
14 órája

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
2025.09.10. 16:21

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
2025.09.10. 15:31

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36
Ezek is érdekelhetik