MU: nem egy nyitva felejtett kapun jutottak be a tüntetők a stadionba

Vágólapra másolva!
2021.05.03. 19:35
null
A klub szerint a München alagútnál jutottak be a stadionba a tüntetők (Fotó: AFP)
A Manchester United közleményben tagadta, hogy a rendbontók egy nyitva felejtett kapun jutottak be vasárnap az Old Trafford stadionba a Liverpool elleni rangadó előtt. Az incidens miatt a mérkőzést el kellett halasztani az angol labdarúgó-bajnokságban – közölte a Magyar Távirati Iroda.

A klubnál közölték, nem igazak a médiában és a közösségi oldalakon megjelent hírek, melyek szerint egy alkalmazott nyitva felejtett egy bejáratot, a tulajdonosokkal szemben tüntetők pedig ezen jutottak be az aréna gyepére.

„Azok után, hogy a szurkolók áttörtek a kordonokon és a biztonsági embereken, néhányan átmásztak a kapukon a München alagútnál, majd egy lelátó alatti oldalsó bejárati ajtón behatolva nyitották ki a külső kaput, így engedve be társaikat. Egy másik szurkoló később betörte a mozgáskorlátozottak számára létesített lift ajtaját, egy másik csoport azon jutott be a lelátóra” – idézte az MTI a manchesteriek közleményét.

A Manchester United–Liverpool bajnoki mérkőzés előtt a hazai együttes hívei már délben gyülekezni kezdtek az Old Trafford környékén, és transzparenseket kihúzva, illetve görögtüzeket gyújtva tiltakoztak a klubtulajdonos Glazer család ellen, amely 2005 óta irányítja az egyesületet. A drukkerek régóta elégedetlenek az amerikai tulajdonosokkal, és a nemrég hamvába holt Európai Szuperliga – amelyhez az MU is csatlakozott – számukra csak olaj volt a tűzre.

A tervezett 17.30 órás kezdés előtt egy órával több száz szurkoló egy alagúton át – néhány fémkordont félredobva – bejutott a pályára, és fáklyákat gyújtott. A biztonsági személyzet tehetetlennek bizonyult a rohammal szemben, de mintegy húsz perccel később néhány drukker önszántából távozott a stadionból. Több szurkoló a hazai csapatnak a meccs előtt otthont adó Lowry Hotelnél tüntetett.

A házigazdák eleinte azt közölték, hogy csúszik a kezdés, majd az MU nem sokkal 19 óra előtt bejelentette, hogy biztonsági okokból elmarad a találkozó.

A rendőrség közlése szerint a stadionban több mint ezer, a Lowry Hotelnél körülbelül kétszáz szurkoló vett részt a tüntetésben. Russ Jackson rendőrfőkapitány-helyettes elítélte a drukkerek „vakmerő és veszélyes” viselkedését, miként az MU is. A klub közleményben kiemelte: teljes mértékben elismerik az emberek szabad véleménynyilvánításhoz való jogát és a békés tüntetést, ugyanakkor sajnálatukat fejezték ki, hogy emiatt több drukker, rendező és rendőr is veszélybe került.

Az angol Premier League kifejtette, hogy megérti a feldühödött rajongók érzéseit, viszont ezzel kapcsolatosan elítélt minden erőszakos cselekményt, illetve jogsértést. Különös tekintettel a járványhelyzetben meghozott, és még jelenleg is érvényben lévő korlátozások megsértésére.

Az MU szurkolói ugyanakkor azt is közölték, hogy cselekedetükkel nemcsak a Glazer család ellen tüntettek, hanem a brit kormányra is szeretnének nyomást gyakorolni. Azt akarják elérni, hogy a jövőben egyetlen befektető se szerezhessen többségi tulajdont profi futballklubban.

(MTI)

 

 


 

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
2025.10.19. 22:02

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
2025.10.19. 21:00

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
2025.10.19. 10:08

Arne Slot: Nem vagyunk elég jók, cselekednünk kell!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 12:04

Gyász: elhunyt a bolgár szurkoló, Manchester United

Angol labdarúgás
2025.10.16. 19:32

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
2025.10.04. 17:59
Ezek is érdekelhetik