MU: bemutatták a Sir Alex Fergusonról készült dokufilm előzetesét

Vágólapra másolva!
2021.05.06. 21:42
null
Sir Alex Ferguson az emlékei elvesztésétől félt a leginkább (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Sir Alex Fergusonról készült dokumentumfilmet május 27-én mutatják be a mozikban az Egyesült Királyságban. A Manchester United a hivatalos Facebook-oldalán mutatta be a film előzetesét.

A „Never Give In” című alkotás egy páratlan futballkarriert mutat be – írta meg a Manchester United hivatalos oldala.

„Az emlékeim elvesztése volt a legnagyobb félelmem, mikor agyvérzésem volt – mondta Sir Alex Ferguson. A film készítésekor ismét átélhettem életem legfontosabb pillanatait, jót és rosszat egyaránt. Mivel Jason fiam rendezte a filmet, őszinte és meghitt környezetben beszélhettem.”

A Manchester United a hivatalos Facebook-oldalán tette közzé a film előzetesét, amelyben a legendás menedzser mellett több világklasszis játékosa is megszólalt – Ryan Giggs és a sokszor balhés Éric Cantona is arról beszélt, hogy a skót tréner pontosan tudta, mire van szüksége a focistáinak, szinte apa-fia kapcsolata volt velük.

A filmet az Egyesült Királyságban május 27-én mutatják be a mozikban, csupán négy nappal később már a világ bármely pontján megtekinthetik.

Legfrissebb hírek

Premier League: kikapott a Man. United és a Spurs, „becsületpontot” szerzett a Leicester City

Angol labdarúgás
13 perce

A Manchester United hazai pályán négy gólt szerzett és könnyedén jutott be az El-döntőbe

Európa-liga
2025.05.08. 23:00

Az El-győzelem sem mentheti meg Postecoglout – Pallister

Európa-liga
2025.05.08. 14:43

Valverde: az emberhátrányig sokkal jobbak voltunk, mint a Manchester United

Európa-liga
2025.05.02. 10:37

Amorim: Mindenki a Manchester Unitedben akar játszani

Angol labdarúgás
2025.04.26. 11:07

Balogh Botondéktól érkező kapussal helyettesítené Onanát az MU

Angol labdarúgás
2025.04.25. 15:58

Rashford nem hiszi, hogy visszatér az MU-hoz, BL-csapatban játszana

Angol labdarúgás
2025.04.23. 16:13

PL: az Arsenal a kiesés szélére sodorta az Ipswichet, még nem bajnok a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.04.20. 16:58
Ezek is érdekelhetik