PL: A Szuperligával hat klub elárulja a futballszurkolókat – Everton

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.04.20. 11:55
null
Az Everton keményen beleszállt a Szuperliga alapító tagjai közé tartozó angol csapatokba (Fotó: AFP)
A Premier League-ben szereplő Everton vezetősége közleményben reagált a Szuperligával kapcsolatos hírekre, s élesen bírálta azt a hat angol csapatot, amelyik úgy döntött, alapító tagként venne részt a sorozatban.

„Az Everton szomorú és csalódott, amiért hat angol csapat úgy döntött, hogy külön utat jár, mint a többiek. Hat klub teljes mértékben a saját érdekei szerint jár el. Hat klub rontja a Premier League, s a sportág hírnevét. Hat klub úgy döntött, hogy nem tiszteli a többi, saját bajnokságában szereplő egyesületet. Hat klub elárulja a futballszurkolók többségét világszerte” – áll az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban jelenleg 8. helyen álló Everton keddi közleményében.

Mint ismert, a 12 európai topklub által vasárnap bejelentett Szuperligában a jelenlegi tervek szerint hat angol csapat szerepelne: a Manchester United, a Manchester City, a Liverpool, a Chelsea, a Tottenham és az Arsenal.

„A koronavírus-járvány által okozott nemzeti és nemzetközi válság idején a csapatoknak együtt kellene működniük, s egymást segíteniük, ehelyett ezek a klubok titokban összeesküdtek, hogy elszakadjanak egy olyan rétegtől, amely ez idáig rendkívül jól szolgálta őket. Egyesületünk, az Everton kiáll a többi, Szuperligát elutasító együttes mellett. Arra kérjük a hat klub tulajdonosait, elnökeit és igazgatósági tagjait, hogy vegyék komolyan az őket terhelő felelősséget, és jól fontolják meg, hogy mi legyen az általuk hagyott örökség” – zárul a liverpooli klub közleménye.

 


 

Legfrissebb hírek

Új szerződést írt alá az Aston Villa angol válogatott támadója

Angol labdarúgás
1 órája

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
7 órája

Arne Slot: Nyilvánvaló, meccset befolyásoló hiba történt a meg nem adott gólunknál

Angol labdarúgás
17 órája

Haaland kihagyott tizenegyese is belefért, a Man. City simán legyőzte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
19 órája

A Leeds ellen véget ért a Nottingham hosszú böjtje

Angol labdarúgás
21 órája

PL: a Wolves legyőzésével már második a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.11.08. 22:55

Két gólt kapott az Arsenal, a második már pontot ért a Sunderlandnek

Angol labdarúgás
2025.11.08. 20:37

Döntetlent játszott a Tottenham és a Manchester United; magabiztosan nyert az Everton

Angol labdarúgás
2025.11.08. 18:02
Ezek is érdekelhetik