Videó: megható interjút adott triplája után a Leicester játékosa

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2021.03.15. 15:32
null
Iheanacho kedves szavai sokakat megérintettek (Fotó: AFP)
Emlékezetes napja volt vasárnap Kelechi Iheanachónak, a Premier League-ben szereplő Leicester City 24 éves támadójának. A részben a Manchester Citynél nevelkedő, onnan 2017-ben távozó játékos három góllal szállt be a Sheffield United kiütésébe, így nem meglepő módon ő volt az egyik interjúalany a lefújás után. Talán nem sokan számítottak arra, amit mondott, de így a góljai mellett az üzenete miatt is sokan beszélnek róla a közösségi médiában.

„Nem tudom, hogyan fejezzem ki magam, de nagyon örülök és boldog vagyok. Köszönöm a felséges Istennek ezt a napot, már nagyon vártam erre. Nagyon keményen dolgoztam, így nagyon hálás vagyok neki. Szeretnék köszönetet mondani a csapattársaimnak és a menedzsernek is, hogy segítik a fejlődésemet. A klub többi dolgozójának is köszönöm a segítséget, nagyon örülök ennek a napnak. Szeretném kihasználni a lehetőséget, és a világ összes édesanyjának ajánlani ezt a három gólt. Azoknak, akik folyton gondoskodnak rólunk. Mindannyiuknak nagyon boldog anyák napját kívánok” – mondta Iheanacho a Sky Sports kamerája előtt. Az Egyesült Királyságban március 14-én volt anyák napja.

Ez már önmagában is egy nagyon szép üzenet a nigériai válogatott játékostól, de ha figyelembe vesszük, hogy évekkel ezelőtt egy betegség miatt elveszítette az édesanyját, a szavai még megindítóbbak.


A meccsről bővebben ITT!

ANGOL PREMIER LEAGUE
28. FORDULÓ
Leicester City–Sheffield United 5–0
(Iheanacho 39., 69., 78., Ayoze Pérez 64., Ampadu 80. – öngól)

 

Legfrissebb hírek

Fotók: mutatjuk, hogyan ünnepeltek Szoboszlai Dominikék a bajnoki parádén

Angol labdarúgás
11 órája

„Miért nem FIFA-játékvezetőt küldtek?” – tiltakozást nyújtott be az Aston Villa

Angol labdarúgás
20 órája

Három rutinos játékos távozását jelentette be a Manchester United

Angol labdarúgás
22 órája

Szoboszlai Dominik: Ez életem eddigi legfordulatosabb éve – így ünnepelte bajnoki címét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.05.25. 21:03

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Szalah beállította a Premier League-rekordot, a Liverpool döntetlennel búcsúzott az idénytől

Angol labdarúgás
2025.05.25. 18:56

Kerkez Milos a búcsúmeccsén lép pályára a Bournemouthban?

Angol labdarúgás
2025.05.25. 10:02

Ez az év kihagyott helyzete az NB I-ben? Íme, Colley ziccere! – VIDEÓ

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:20
Ezek is érdekelhetik