MU: két új pozíció a klubban, Darren Fletcher technikai igazgató lett

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.03.10. 16:14
null
Darren Fletcher (jobbra) az MU-nál kapott posztot (Fotó: AFP)
A Premier League-ben szereplő Manchester United labdarúgócsapata a hivatalos honlapján bejelentette, két új pozíciót hirdet a klubban: a „vörös ördögök” korábbi játékosa, Darren Fletcher immár technikai igazgatónak, míg John Murtough futballigazgatónak mondhatja magát.

A portál kifejti, John Murtough irányítja, emellett műveleti és stratégiai szinten egyaránt felelősséget vállal a klub labdarúgó-tevékenységéért.

Ez a kinevezés arra a munkakörre épül, amelyet John az elmúlt években Ole Gunnar Solskjaer menedzserrel szoros együttműködésben végzett. A cél az, hogy kialakítsa azt a fajta folyamatot, struktúrát és focikultúrát, amely hosszú távon sikerre vezeti a csapatot” – fogalmaz a manutd.com.

Darren Fletchert januárban nevezték ki edzőnek a nagycsapathoz, de ezután technikai igazgatóként Murtough munkáját is segíti.

Darren információkat és iránymutatást ad Johnnak, emellett azon dolgozik, miként fejlődhetnek hatékonyabban a játékosok és a keret. Közreműködik abban, hogy az akadémia és az első csapat között zökkenőmentesen működjön a kapcsolat.”

A Manchester United 28 forduló után a Premier League második helyén áll. Az Európa-ligában is érdekelt még: a nyolcaddöntő „odavágóján hazai pályán játszik a Milan ellen csütörtökön 18.55 órától.

Legfrissebb hírek

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
2025.10.19. 22:02

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
2025.10.19. 21:00

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
2025.10.19. 10:08

Arne Slot: Nem vagyunk elég jók, cselekednünk kell!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 12:04

Gyász: elhunyt a bolgár szurkoló, Manchester United

Angol labdarúgás
2025.10.16. 19:32

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
2025.10.04. 17:59

Nápolyt látni és újjászületni – a Scott McTominay-portré

Képes Sport
2025.10.04. 12:21
Ezek is érdekelhetik