Liverpool: a védő és a csapatkapitány is újra bevethető

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.01.27. 14:33
null
Jordan Henderson ismét bevethető (Fotó: AFP)
Jordan Henderson csapatkapitány és Joel Matip is tagja lehet a Liverpool keretének a csütörtöki bajnoki mérkőzésén – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

 

Ezt a liverpooliak német szakvezetője, Jürgen Klopp árulta el, aki a közelmúltban kisebb sérülésekkel bajlódó két futballistájával kapcsolatban hozzátette azt is, hogy kedden már mind a ketten teljes értékű edzésmunkát tudtak végezni a társaikkal. Kifejtette, miután ilyen esetben az állapotuk még változhat, meg kell várniuk a szerdai (mai) edzést is – írta az MTI.

Henderson a csapat legutóbbi két, múlt csütörtöki és vasárnapi mérkőzését hagyta ki, míg Matip csak utóbbin, a Manchester United elleni, 3–2-re elveszített FA-kupa-találkozón nem állt rendelkezésre – emlékeztetett a távirati iroda.

A címvédő csütörtökön a Tottenham Hotspur vendége lesz a Premier League 20. fordulójában. A Liverpool utóbbi öt bajnoki mérkőzésén nyeretlen maradt – ezeken sorozatban négyszer gólképtelennek is bizonyult –, így visszacsúszott a tabella 5. helyére. Hátránya a jelenleg éllovas Manchester Cityvel szemben hét pont – összegezte az MTI.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik: Ez életem eddigi legfordulatosabb éve – így ünnepelte bajnoki címét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.05.25. 21:03

Mohamed Szalah nem mondott le az Aranylabdáról

Angol labdarúgás
2025.05.19. 09:27

Az FA-kupadöntő kérdése: szerez-e gólt Erling Haaland?

Angol labdarúgás
2025.05.17. 07:47

A Chesterfield legyőzésével egy lépésre a League One-tól a Walsall

Angol labdarúgás
2025.05.16. 23:21

Kevin De Bruyne Olaszországban folytathatja, rábólintott a Napolira – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.12. 18:54

Szoboszlai gólpasszt adott, a Liverpool ikszelt az Arsenallal

Angol labdarúgás
2025.05.11. 19:29

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2025.05.06. 14:42

A BL-re pályázó Nottingham 102 perc játék után egy ponttal távozott Londonból

Angol labdarúgás
2025.05.05. 23:00
Ezek is érdekelhetik