PL: korábbi válogatott kapust igazolt a Crystal Palace

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2020.10.17. 07:29
null
Jack Butland az angol mellett a brit olimpiai válogatottban is szerepelt (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő Crystal Palace hivatalos honlapján jelentette be a korábbi válogatott kapus, Jack Butland szerződtetését.

 

A londoni klub három évre szerződtette a 27 évest kapust, ő a csapat idénybeli ötödik igazolása.

Jack Butland 2011-ben, a Championshipben szereplő Birminghamben kezdte felnőttkarrierjét. A Premier League-ben még nem is lépett pályára, amikor 2012-ben bemutatkozhatott az angol nemzeti csapatban egy Olaszország elleni felkészülési mérkőzésen. AkkorRoy Hodgson volt a szövetségi kapitány, aki új klubjánál, a Crystal Palace-nál vezetőedzője lesz. Szintén ebben az évben, a londoni olimpián Nagy-Britannia labdarúgó-válogatottjának első számú kapusa lehetett.

Első angol válogatott fellépését további nyolc mérkőzés követte, legutóbb 2018-ban, egy Svájc elleni felkészülési meccsen lépett pályára.

A PL-ben 2013-ban szerepelt az első meccsén, a Stoke City színeiben. Későbbi pályafutása során kölcsönben visszatért Birminghambe, illetve szerepelt a Barnsleyban, a Leeds Unitedben és a Derby Countyban is.

Legfrissebb hírek

Ismét kapott gól nélkül nyert az Arsenal, kikapott a City

Angol labdarúgás
1 órája

Arne Slot: Nem vitázom azzal, hogy ez volt liverpooli edzői pályafutásom egyik legrosszabb meccse

Angol labdarúgás
10 órája

Videó: Kerkez Milos megszerezte első PL-gólját a Liverpoolban

Angol labdarúgás
21 órája

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
22 órája

Hiába a Chelsea korai vezetése, 93. perces góllal a Sunderland nyert Londonban

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:57

Cody Gakpo játéka hátráltatja Kerkez Milos kibontakozását

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:28

Továbbra sem megy a West Hamnek, a Leedstől is kikapott

Angol labdarúgás
2025.10.24. 23:06

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
2025.10.22. 06:37
Ezek is érdekelhetik