PL: hat évvel hosszabbított a Newcastle villámgyors szélsője

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.10.15. 11:11
null
Allan Saint-Maximinnal (balra) nem könnyű lépést tartani (Fotó: AFP)
Allan Saint-Maximin, a Newcastle United 23 éves francia középpályása 2026-ig hosszabbította meg a szerződését a klubjával.

 

A szélvész szélső, Allan Saint-Maximin 2019 nyarán került a Nice-től Steve Bruce együtteséhez, amelyben nagyon jó teljesítményt nyújt, az előző idény júniusában például a FIFA 20 keretein belül jelölték a Premier League hónap játékosának – emelte ki a klub honlapja.

„Sok szeretetet kapok a klubtól, és úgy érzem, itt van az otthonom, s remélem, ez is marad egy jó darabig” – mondta a szerződéshosszabbítás kapcsán a korábbi francia U21-es válogatott játékos.

„Minden korábbi klubomnál szerettek engem, de a Newcastle szurkolóihoz nincs fogható. Ez nagyon fontos nekem, szóval, ha ezt egy új szerződéssel meg tudom hálálni nekik (a klubnak és a szurkolóknak – szerk.), akkor nagyon boldog vagyok” – tette hozzá.

Saint-Maximin a 2019–2020-as idényben az angol élvonalban 26 mérkőzésen lépett pályára, melyeken három gólt szerzett és négy gólpasszt jegyzett.

Card

Legfrissebb hírek

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkez Milost

Angol labdarúgás
28 perce

Haaland duplázott, a City magabiztos győzelmet aratott a United felett

Angol labdarúgás
1 órája

Szalah 95. percben lőtt tizenegyesgóljával maradt százszázalékos a Liverpool

Angol labdarúgás
4 órája

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
22 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
Tegnap, 20:26

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
Tegnap, 18:01

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:29

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17
Ezek is érdekelhetik