Chelsea: meglepetésbulit szerveztek – szabadkozhat a támadó

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.10.05. 16:39
null
Tammy Abraham (jobbra) szerette volna megajándékozni magát egy góllal (Fotó: AFP)
Tammy Abraham, a Chelsea és az angol válogatott támadója október 2-án ünnepelte a 23. születésnapját, ami következtében barátai meglepetéspartit szerveztek neki – tudta meg a Sun. Nem is lenne ezzel baj, csakhogy a koronavírus-járvány miatt hozott szabályokkal ellentétben többen voltak a megengedettnél.

 

A születésnapi bulira a Chelsea–Crystal Palace 4–0-ra végződő meccsének estéjén került sor Tammy Abraham legnagyobb meglepetésére. Az összejövetelen jelen volt csapattársa, Ben Chilwell, valamint Jadon Sancho is, aki betegség miatt nem lépett pályára a Borussia Dortmund utolsó két meccsén.

A Chelsea támadója az esettel kapcsolatban azt nyilatkozta, nem tudta, mi készül, de „megbánta” a történteket.

„Amikor szombat este hazaértem, meglepetésbuli várt rám a családommal és a barátaimmal születésnapom alkalmából” – mondta Abraham, aki az aznapi mérkőzésen nagyon szeretett volna elvállalni egy a csapatának megítélt tizenegyest – vélhetően a születésnapja miatt –, ám azt nem engedték neki.

„Habár mit sem tudtam erről, szeretnék szívből bocsánatot kérni a szervezéssel és a részvétellel kapcsolatos naiv viselkedésért.”

„Elismerem, hogy mind a szakmai és mind a magánéletemben felelősséggel tartozom tiszteletben tartani az irányelveket, és nagyon sajnálom, hogy erre sor került. Amit most tudok tenni, hogy tanulok az esetből, elnézést kérek mindenkitől, és a szavamat adom, hogy nem fordul elő többé.”

Az Angliában érvényben lévő szabályok értelmében tiltva vannak a hat főnél nagyobb rendezvények. Nem ez az első eset, hogy angol válogatott játékosok megszegik a koronavírus-járvány miatt hozott rendeleteket. Mint ismert, Mason Greenwood és Phil Foden Izlandon szegte meg a kijárási tilalmat – két hölgy társaságában töltöttek egy estét –, amiért Gareth Southgate azon nyomban hazaküldte őket.

Az angol szövetség is nyilatkozott az Abraham-üggyel kapcsolatban, leszögezte: nem változtatnak már a kereten ilyen közel a csütörtöki, belgák és a vasárnapi, dánok elleni meccs előtt. Ennek ellenére a Goal információi szerint Abraham, Chilwell és Sancho válogatotthoz való érkezése is késik.

 


 

Legfrissebb hírek

2031-ig hosszabbított brazil szélsőjével a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Szoboszlai Dominik hősies tettéről beszél a brit sajtó

Angol labdarúgás
2025.09.28. 13:04

Az Arsenalnak áll a zászló a vasárnapi rangadón

Angol labdarúgás
2025.09.21. 10:30

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.11. 13:00

Szoboszlai Dominikot választották a forduló legjobbjának a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.03. 14:23

Szoboszlai a forduló játékosa lehet a PL-ben, a munkabírását dicsérik Angliában – videó

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:51

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41
Ezek is érdekelhetik