Női labdarúgás: Alex Morgan az angol bajnokságba igazolt!

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.09.12. 17:39
null
Alex Morgan a Tottenhambe igazolt (Fotó: Twitter/Tottenham Hotspur)
Újabb világbajnokkal bővült az angol női labdarúgó-bajnokságban szereplő játékosok köre, mivel a Tottenham Hotspur bejelentette a szakág egyik legismertebb alakja, Alex Morgan szerződtetését.


A 31 éves labdarúgó a 2020–2021-es idényre szóló szerződésben egyezett meg a 12 csapatos angol Szuperliga legutóbbi, csonka idényében 7. helyen végző Tottenhammel, de még meg kell szereznie az angliai munkavállaláshoz szükséges vízumot.

Alex Morgan egy féléves lyoni kölcsönjátékot leszámítva eddig csak hazájában futballozott – 2016 óta az Orlando Pride játékosa volt –, de az elmúlt szűk egy évben szüneteltette a pályafutását, mert májusban életet adott első gyermekének.

Morgan az Egyesült Államok válogatottjának tagjaként 2012-ben olimpiai, 2015-ben és 2019-ben világbajnoki címet nyert. Nemzeti színekben az eddigi 169 mérkőzésén 107 gólt szerzett. Tavaly jelölték a női Aranylabdára, Megan Rapinoe és Lucy Bronze mögött a harmadik helyen zárt a szavazáson.

Sam Mewis és Rose Lavelle (mindketten Manchester City), valamint Tobin Heath és Christen Press (mindketten Manchester United) után Morgan a vb-címvédő amerikai válogatott ötödik tagja, aki idén nyáron az angol bajnokságba igazolt.

Card

Legfrissebb hírek

Csaknem 4.5 milliárd euró elköltése után így állnak a PL csapatai

Angol labdarúgás
2025.09.02. 19:34

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

A Ferencváros csapata norvég ellenfelet kapott a női BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.08.31. 12:43

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46
Ezek is érdekelhetik