Man. City: a Chelsea korábbi védőjéről tárgyalnak – sajtóhír

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.07.21. 11:35
null
Ha a Bournemouth kiesik a Premier League-ből, Nathan Aké (balra) aligha tart a csapattal a másodosztályba (Fotó: AFP)
A Sky Sports információi szerint a Manchester City tárgyalásokat folytat a Premier League-ben kieső helyen álló AFC Bournemouth védőjéről, a korábban a Chelsea-ben is szereplő Nathan Akéról.


A brit portál beszámolója alapján az egyeztetések még a kezdeti szakaszban járnak, és a 25 éves labdarúgót több klub is figyeli.

Aké a Chelsea kölcsönjátékosaként először 2016 nyarán került az AFC Bournemouthhoz, majd miután a londoni klub fél évvel később visszarendelte őt, a boscombe-i egylet 2017 júliusában klubrekordot jelentő 20 millió fontért végleg megvásárolta. A 13-szoros holland válogatott hátvéd azóta több mint 120 tétmérkőzésen lépett pályára az AFC Bournemouthban – ebben az idényben 29 bajnokin két gólt szerzett és két gólpasszt adott a kiesés szélén álló együttesben –, és állítólag korábbi csapata, a Chelsea is érdeklődik iránta. Szerződése 2022-ig szól jelenlegi egyesületénél.

Aké a londoni alakulatban 2012 és 2017 között összesen 17 mérkőzésen játszott, Európa-ligát és Ligakupát nyert a csapattal.

A Manchester City a következő átigazolási időszakban a hírek szerint nagyon szeretne egy középhátvédet igazolni, Aké mellett Kalidou Koulibaly, a Napoli játékosa a fő kiszemeltje.

Legfrissebb hírek

Simán verte a Bournemouth-t, közel a tornagyőzelemhez a Manchester United

Angol labdarúgás
8 órája

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Eltapsoltak pár milliárd eurót, jöhet az építkezés

Angol labdarúgás
2025.07.26. 09:26

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Nyolcmilliárd euróval a világ tetején a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.07.19. 11:36

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11
Ezek is érdekelhetik