Arsenal: a szurkolók Szoboszlairól győzködik a klubot

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.07.25. 15:21
null
Az „ágyúsok” szurkolói szívesen látnák Szoboszlai Dominiket az Emirates Stadiumban (Fotó: Török Attila)
Szoboszlai Dominik milánói szerződése a jelek szerint meghiúsult, így egyelőre nem tudni, hol folytatja karrierjét a Red Bull Salzburg magyar középpályása. Az Arsenal szurkolóiban viszont felcsillant a remény…

Mint ismert, már a nemzetközi sportsajtóban is jó ideje foglalkoznak a magyar válogatott középpályás jövőjével. Sokáig az AC Milan tűnt befutónak, de úgy tudni, az olaszoknál már nincs napirenden a játékos szerződtetése – az őt Milánóba csábítani vágyó Ralf Rangnick végül mégsem érkezett a klubhoz.

Ezen felbuzdulva a játékost régóta figyelő Arsenal szurkolói a Twitteren akcióba lendültek. Egyikük azt írta: „Remélem, tudjátok az Arsenalnál, hogy mi a teendő!”

Olyan is akadt, aki kiemelte, hogy Szoboszlai mindkét lábát remekül használja, ami ritkaság a mai Arsenalnál, míg másik két felhasználó részletesen elemezte a játékát.

„Szurkolóként ezt addig kell bebeszélnünk magunknak, amíg valósággá nem válik. Szoboszlai megváltoztatja a játékot. Arsenal, hozzuk össze!” – írta egyikük, és a másik is egyetértett.

„Ő lenne a tökéletes játékos Mikel Arteta 4-3-3-as rendszerébe, és legfeljebb 20 millió fontért elérhető. Arsenal, szerződtessük!”

Szoboszlai Dominik ebben az idényben 40 meccsen 12 góllal és 18 gólpasszal segítette a salzburgi csapatot. Az osztrák Bundesligában megválasztották az idény legjobbjának, a Transfermarkt piaci portál szerint immár ő a legértékesebb magyar futballista.

Card

Card

Card

Card

Legfrissebb hírek

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
17 órája

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
19 órája

Szoboszlai Dominik: Ebben nekem is megvan a felelősségem

Foci vb 2026
19 órája

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
20 órája

Szoboszlai Dominik odament Cristiano Ronaldóhoz, hogy mezt cseréljen vele – videó

Magyar válogatott
Tegnap, 0:05

Szalai Ádámék valóra váltották egy súlyosan beteg kisfiú álmát – képek

Magyar válogatott
2025.09.09. 20:22

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 19:20

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48
Ezek is érdekelhetik