PL: Leno szerint Werner jól helytállna az angoloknál

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.13. 11:12
null
Leno szerint Werner nagy erősítést jelenthet a Chelsea-nek (Fotó: AFP)
Bernd Leno, az Arsenal kapusa szerint honfitársa, Timo Werner nagy erősítést jelenthet a Chelsea-nek, ha a nyáron csakugyan a londoni labdarúgócsapathoz szerződik.

 

Egyelőre nincs hivatalos bejelentés az RB Leipzig német válogatott csatárának átigazolásáról, Leno ezzel együtt úgy véli, Werner jól helytáll majd a Premier League-ben.

A 28 éves kapus a Sky csatornának azt mondta, üdvözlik Londonban a támadót, aki hozzá hasonlóan Stuttgartban nőtt fel, és akivel jó a kapcsolata.

„Timo tudja, mi vár rá. Az angol bajnokság gyorsabb és fizikailag nagyobb igénybevételt jelent. Ez azonban az ő gyorsaságával és gyilkos ösztönével fekszik neki” – fogalmazott Leno a 24 éves honfitársról, majd hozzáfűzte: „Sajnos azt kell mondanom, hogy erősítést jelent majd a Chelsea-nek – feltéve, hogy oda szerződik.”

Legfrissebb hírek

Jeremie Frimpong a Liverpoolban folytatja pályafutását – hivatalos

Angol labdarúgás
15 órája

Emelte a tétet a Liverpool, még több pénzt ajánl Wirtzért – sajtóhír

Angol labdarúgás
16 órája

Kerkez bekerült a Premier League álomcsapatába

Angol labdarúgás
18 órája

Videó: apjára ütött – Alisson fia nem hagyta gólt lőni a gyerekeket

Angol labdarúgás
2025.05.29. 18:30

Kerkez igent mondott a Liverpoolnak – sajtóhír

Légiósok
2025.05.28. 15:04

A Bournemouth egyik gólja lehet az idény legszebb találata – Kerkez adta a gólpasszt

Angol labdarúgás
2025.05.28. 12:18

A Bournemouth francia válogatott játékossal pótolhatja Kerkezt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.28. 09:33

Liverpool: 27 sérültet szállítottak kórházba a bajnoki parádén történt gázolás után; közleményt adott ki a klub

Angol labdarúgás
2025.05.27. 07:56
Ezek is érdekelhetik