PL: a kiscsapat egyszerre trollkodott az Atléticóval és a Poollal

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.06.14. 12:00
null
A Watford mindent bevet… (Fotó: AFP)
A Watford a 17., még éppen bennmaradást érő helyen áll a Premier League-ben – nem csoda, hogy a klubnál mindent megtennének azért, hogy egy kicsit előrébb állhassanak a tabellán. Azonban azt kevesen gondolták volna, hogy ehhez az Atlético Madrid „segítségét” kérik, és egyből a bajnoki címre törnek.

 

A „matracosok” elnöke, Enrique Cerezo nemrég finoman szólva is furcsa ötletet fogalmazott meg: azt mondta a Mundo Deportivónak, hogy szerinte annak kellene megnyernie a Bajnokok Ligáját – ha nem folytatják a sorozatot –, aki legyőzte az aktuális bajnokot. Vagyis az Atléticónak – mint ismert, az Atlético és a Liverpool BL-párharca még éppen befejeződött a járványhelyzet miatti leállás életbe léptetése előtt, s a madridiak kiejtették a 2019-es győztest.

„Ha esetleg a koronavírus miatt nem fejeznék be a Bajnokok Ligáját, azt kellene bajnokká avatni, aki legyőzte a címvédőt!” – mondta Cerezo.

Ezen felbuzdulva a Watford a Twitteren elküldte az Atlético-elnök nyilatkozatát a Premier League-nek a bajnoki cím reményében – mint ismert, a „vörösök” csak a „darazsaktól” kaptak ki eddig a jelenlegi PL-idényben.

null

null



Legfrissebb hírek

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.17. 23:52

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Dupla Tízes: bent lesz Szoboszlai Dominik a Liverpool gálakezdőjében?

Légiósok
2025.08.14. 13:35

A Manchester United újra beleszólna a bajnoki versenyfutásba

Angol labdarúgás
2025.08.14. 11:45

„A jó nem elég jó, itt a 10/10-es teljesítmény az elvárás” – Arne Slot a bajnoki rajt előtt

Angol labdarúgás
2025.08.14. 10:49

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50

Arne Slot: A tizenegyespárbajnál csak a sorrendet kellett eldöntenünk, nem volt zavaró tényező

Angol labdarúgás
2025.08.10. 21:08

Tizenegyespárbaj után a Crystal Palace nyerte meg az angol Szuperkupát

Angol labdarúgás
2025.08.10. 18:16
Ezek is érdekelhetik