Premier League: „Szörnyű élmény, de másként nem lehet”

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.04.27. 14:19
null
A Wembley nézők nélkül (Fotó: AFP)
Folyamatosan téma az angol labdarúgó Premier League újraindítása, körvonalazódnak az ezzel kapcsolatos tervek, amelyek lényegi eleme a zárt kapus játék – minden labdarúgó rémálma. Gary Neville, a Manchester United korábbi 85-szörös válogatott védője arra buzdítja a játékosokat: barátkozzanak a hangulattalan mérkőzések gondolatával.

 

„Furcsa lesz, az biztos. Szörnyű élmény azoknak, akik népes szurkolótábor előtti játékhoz szoktak – mondta Gary Neville a Sky Sports The Football Show című, természetesen „home office-ban” készült műsorában. – A Premier League lényegi velejárója a teli stadion, a futballistákat a szurkolók jelenlétéből fakadó adrenalinlöket sarkallja minél jobb teljesítményre. Viszont most arra kell készülnünk, hogy hónapokig zárt kapuk mögött futballozunk majd, nem zárható ki, hogy még a jövő év elején is. Minden szempontból, játékosként, közvetítőként és nézőként is furcsa, idegen élmény lesz, de meg kell értenünk, hogy most csak így lehet.”

Mint röviden beszámoltunk róla, a bajnokságból hátralévő 92 mérkőzés lejátszása mellett – nem kis részben pénzügyi megfontolásokból – elkötelezett klubok múlt heti egyeztetésén június 8-át jelölték meg az újrakezdés megcélzott dátumaként.

Az újrakezdés menetrendjét vázoló Project Restart a csapatok május 18-i edzésbe állásával, június 8-i rajttal és július 27-i befejezéssel számol, a következő idény kezdetét pedig augusztus 22-re jövendöli. A liga és a klubok eltökéltek, ám még számos egyeztetésre van szükség – például el kell dönteni, mely stadionokban legyenek a mérkőzések, mekkora stábokat igényel egy-egy meccs megrendezése, kidolgozandó, hogyan tarthatók be a szigorú egészségügyi előírások.

Boris Johnson brit miniszterelnök hétfőn türelemre intette országa polgárait a koronavírus-járvány miatti szigorú intézkedések kilátásba helyezett enyhítését illetően, ami egyúttal azt is jelzi, hogy a Premier League újraindításával kapcsolatos terveket is célszerű valóban csak tervként kezelni.

Bár a fertőzést szintén elkapó, időközben felgyógyult Johnson szerint az Egyesült Királyság „előrehaladást ért el”, és „kezdi megfordítani” a járvány elleni harcot, a menetrend nem változott: a kormány legközelebb csak május 7-én vizsgálja meg a szigorítások enyhítésének lehetőségét.

A brit kormány – amely a sportszervezetekkel együttműködésben dolgozik a sportélet újbóli beindításán – maga is óhajtja a futballidény folytatását, ám a képlet világos: ameddig a járvány leküzdése érdekében tett erőfeszítések nem tekinthetők egyértelműen eredményesnek, addig a Premier League sem kaphat zöld utat.

Legfrissebb hírek

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
11 órája

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
13 órája

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
17 órája

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
2025.09.28. 19:47

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.09.28. 17:24

Kis híján kikapott a Spurs az eddig pont nélküli Wolvestól; tovább szenved a Fradi El-ellenfele a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.27. 20:44

Arne Slot: Az első félidő után örülhettünk, hogy csak egy gól a hátrányunk...

Angol labdarúgás
2025.09.27. 19:40

A Burnley védője két öngólt vétett a Man. City ellen; megint piros lap után kapott ki a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.09.27. 18:13
Ezek is érdekelhetik