PL: a WHU alelnöke továbbra is az idény törlése mellett érvel

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.03.14. 13:00
null
A WHU-nál nem bánnák, ha törölnék az idényt (Fotó: AFP)
A Premier League 16. helyén álló West Ham United alelnöke, Karren Brady továbbra is amellett érvel, hogyha nem sikerül rövid időn belül folytatni az évadot, úgy törölni kellene a 2019–2020-as kiírást. A motiváció megkérdőjelezhető, tekintve, hogy a londoni klub csak jobb gólkülönbségével kerüli el a kiesőzónát. A BBC szerint egy hosszabb, bizonytalan leállás több PL-csapatnál is súlyos anyagi gondokat okozhat.

 

A The Athleticre hivatkozva pénteken már beszámoltunk róla, hogy a PL-csapatok többsége mindenképpen befejezné az idényt a vírus elvonultával. Két klub, a Tottenham Hotspur és a West Ham United azonban amellett érvelt, hogy az idényt el kell engedni, és se bajnok ne legyen, se kiesők.

A WHU alelnöke most a The Sunban adott hangzatos interjút, továbbra is hangsúlyozva, jelen körülmények között elképzelhetetlennek tartja a folytatást, és a következő évad felborítása helyett bizony törölné a 2019–2020-as idényt. Persze ilyenkor mindig érdemes Karren Brady szavai mögé gondolni, hogy a csapat csak jobb gólkülönbségével kerüli el 29 forduló után a kiesőzónát, ráadásul a mögötte álló Aston Villa kevesebb meccset játszott.

Alighanem a vezetőség jobban aggódik a bennmaradáson, mint a járványon.

Brady egyébként főállásban politikus, parlamenti képviselő is.

Közben a BBC szerint a bajnokság felfüggesztése miatt természetesen a szponzorok sem fognak utalni a következő időszakban a csapatok számára, akiknek viszont ugyanúgy fizetniük kell a játékosokat, alkalmazottakat. A tévés díjak egy része is kieshet. A lap szerint nem egy PL-klub működik annyira kicentizett költségvetéssel, hogy ha a leállás hosszabb ideig tart, vagy az idényt esetleg törlik, akkor csődközeli helyzetbe is kerülhetnek.

A brit közszolgálat ugyanakkor nem nevesíti a veszélyeztetett klubokat… Így jelen állás szerint inkább teoretikus a kérdés.

Legfrissebb hírek

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
20 órája

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
21 órája

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
22 órája

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:11

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
2025.08.19. 22:18

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
2025.08.19. 21:45

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 15:07

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
2025.08.18. 11:25
Ezek is érdekelhetik