PL: a koronavírus miatt betiltották a kézfogást a meccseken

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.03.06. 07:46
Az angol szövetség úgy határozott, betiltja a kézfogást és a pacsizást a játékosok és a játékvezetők között is.

Az említett döntésre a koronavírus miatt, egészségügyi okokból került sor.

Mint a legtöbb bajnokságban, úgy az angol élvonalban is szokás, hogy a mérkőzések előtt a játékosok egymással, illetve a játékvezetővel is kezet fognak vagy pacsiznak – ez az, amit a Premier League-ben most betiltottak.

A határozat egyelőre a hétvégi bajnokik idejére szól, de a következő napokban orvosi tanácsoktól függően további döntések is várhatóak. A közlemény hozzáteszi, hogy a mérkőzések elhalasztásáról egyelőre nincs szó, s a kezdési időpontok sem változnak meg.

Legfrissebb hírek

Újra betalált a Newcastle 75 millió eurós igazolása; Grealish a 93. percben fordított

Angol labdarúgás
19 perce

Videó: különleges kihívást teljesített Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos

Angol labdarúgás
6 órája

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
17 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
18 órája

Dráma a Chelsea otthonában, megint a ráadásban bukta el az egy pontot a Liverpool

Angol labdarúgás
20 órája

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
23 órája

Balszerencsés volt a leedsi védő, idegenben nyert a Tottenham

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:31

Szoboszlai tízes pozícióban, Wirtz helyén játszhat a Chelsea ellen – az elemzők szerint

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:09
Ezek is érdekelhetik