Chelsea: lecsapnák az Everton kezéről Ancelotti kiszemeltjét

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.03.29. 17:01
null
Gabriel ősszel a Chelsea ellen is pályára lépett a Bajnokok Ligájában (Fotó: AFP)
Aligha tudja megtartani 22 esztendős védőjét, Gabrielt a Lille. A brazil bekk 35 millió euróért cserébe válthat klubot a nyáron – ám a korábbi sajtóhírekkel ellentétben Liverpool helyett London felé veheti az irányt.

 

A minap a Le 10 Sportra hivatkozva arról számoltunk be, közel került az egyezséghez az Everton és a Lille ifjú brazil bekkje, Gabriel Magalhaes.

A francia lap akkor azt írta, a védőért a Paris Saint-Germain és az Everton versengett egymással, s bár sajtóhírek szerint a PSG ajánlata anyagilag valamivel jobb volt, a Carlo Ancelotti vezette liverpooli klub szakmai elképzelései megnyerőbbek voltak Gabriel számára.

Most a goal.com az Eurosportra hivatkozva azt állítja, a Chelsea is beszállt a versenyfutásba, és rögvest jóval komolyabb ajánlatot tett a Lille asztalára, mint az Everton. A beszámolók szerint 35 millió eurón áll a jelenlegi licit a brazil játékjogáért, s ha a francia csapaton múlik, a Chelsea lesz a befutó.

A védő 2017-ben érkezett a Lille-hez, a másodosztályú Troyes, majd a horvát Dinamo Zagreb megjárása után az előző évadban 14, a mostani idényben 24 bajnokin kapott már lehetőséget.

A Lille és a Chelsea a Bajnokok Ligája csoportkörében egy kvartettben szerepelt, így a londoni klubnak közvetlen tapasztalatai is vannak Gabrielről.

A brazil védő piaci értékét 22 millió euróra becsüli a Transfermarkt.

Legfrissebb hírek

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
19 perce

Az Arsenal lassan lemond Gyökeresről?; Dzeko aláírt a Fiorentinához – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
8 órája

Luis Enrique: A PSG és a Real Madrid helyzetét nem lehet összehasonlítani

Klub-vb
10 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
19 órája

Egy év börtönbüntetést kapott Carlo Ancelotti

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:33

Nem tudott leszállni a Real Madrid gépe, törölték a klubvilágbajnoki elődöntő előtti sajtótájékoztatót

Klub-vb
Tegnap, 8:11

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
2025.07.08. 22:34

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.08. 21:10
Ezek is érdekelhetik