Man. City: Guardiola mindenképp maradna a klubnál

Vágólapra másolva!
2020.02.20. 13:07
null
Guardiola mindenképp maradna Manchesterben (Fotó: AFP)
Josep Guardiola akkor sem hagyja el a Manchester City labdarúgócsapatát, ha jogerőre emelkedne az a súlyos büntetés, amellyel az európai szövetség (UEFA) a következő két idényre kizárta a klubot a nemzetközi kupaporondról.

 

„Miért mennék el? Egy hónappal ezelőtt mondtam, hogy szeretem ezt a klubot, szeretek itt lenni. Akkor miért mennék el? Ha nem menesztenek, száz százalék, hogy maradok” – jelentette ki a spanyol tréner, miután csapata szerdán 2–0-ra legyőzte a West Ham Unitedet a Premier League-ben.

Guardiola 2016 nyarán vette át a Manchester City irányítását, azóta Angliában öt trófeát nyert csapatával, köztük két bajnoki címet, de a BL-ben még az elődöntőig sem tudott eljutni. A szakember szerződése 2021 nyaráig szól a Manchester Citynél, amely jelenleg a Liverpool mögött 22 pontos hátránnyal második a Premier League-ben, s a BL nyolcaddöntőjében a Real Madriddal találkozik.

„Ha valaki hisz az igazában, az a végsőkig harcol. Ezt fogjuk tenni mint klub és mint csapat is” – mondta Guardiola, aki hozzátette, beszéltek a játékosokkal, és az idény hátralévő részében a lehető legjobbat akarják kihozni magukból. Csak a játékra akarnak koncentrálni, aztán majd meglátják, milyen ítélet születik.

Az európai szövetség a pénzügyi fair play súlyos megsértése miatt tiltotta ki múlt pénteken a nemzetközi kupaporondról a Manchester Cityt a következő két idényre, mellékbüntetésként 30 millió eurós bírságot is kiszabott.

Az UEFA a Football Leaks szivárogtatása nyomán indított vizsgálatot a Manchester Citynél. A honlap által nyilvánosságra hozott belső levelezésből és klubdokumentumokból az derült ki, hogy az arab tulajdonú klubot szabálytalanul finanszírozták és éveken keresztül megtévesztették az UEFA-t, bár mindezt a klub tagadta. Az UEFA szerint a szabálytalanságok a 2012 és 2016 közötti időszakban történtek, s a klub nem működött együtt a kivizsgálás során. A Manchester City fellebbez az ítélet ellen a nemzetközi sportdöntőbíróságnál (CAS).

Legfrissebb hírek

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
16 órája

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
20 órája

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
22 órája

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
22 órája

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:11

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
2025.08.19. 22:18

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
2025.08.19. 21:45

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 15:07
Ezek is érdekelhetik