FA-kupa: még egyszer odaszúrt a Man. City védőjének a csatár

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.01.05. 11:05
null
Tom Pope (a levegőben) pillanatok alatt közönségkedvenccé vált az interneten, ezt pedig még fokozni is tudta (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk, Tom Pope, az angol negyedosztályban szereplő Port Vale játékosa hirtelen óriási népszerűségre tett szert, miután a Manchester City ellen gólt szerzett az FA-kupában, ezzel  bizonyítva, hogy nem csak a szája járt korábban. A gólt fejelő csatár Twitter-oldalát elárasztották a drukkerek, ő pedig újabb bejegyzésekkel jelentkezett…

Tom Pope és a Manchester City (jobban mondva John Stones) sztorija még 2019 nyarán indult, mikor a negyedosztályú csapat futballistája kiírta Twitterre ezt:

„Megnéztem az összefoglalót az angol válogatott meccséről. Tudom, hogy csak negyedosztályú játékos vagyok, tudom, hogy ő angol válogatott, tudom, hogy ő heti 150 ezer fontot keres, és azt is, hogy milliószor jobb játékos nálam. De imádnám, ha minden héten John Stones ellen játszhatnék, úgy negyven gólom lenne az idényben!”

A Port Vale csatára szombaton az FA-kupában megmutatta, hogy nem csak a szája járt: a 35. percben gólt szerzett a Stonesszal felálló manchesteri védelem ellen.

Pope Twitter-oldalát természetesen azonnal ellepték a drukkerek, a labdarúgó pedig a meccs után folytatta a „műsort”, és még egyszer odaszúrt Stonesnak…

„Bocsánat, de nem tudok mindenkinek válaszolni, hihetetlen ez az egész. Csak annyit szeretnék még mondani, hogy tévedtem, amikor azt mondtam, 40 gólig jutnék ellene egy idényben… Inkább 50 gólig… Élvezzétek a hétvégét!” – írta Tom Pope a Twitterre.

Tom Pope on Twitter

Sorry I can't reply to everyone it's gone mental! I'd just like to say I was completely wrong and bang out of order to say I'd score 40 a season..... it's more like 50 enjoy your weekend



„A napom fénypontja nem is a gól volt, hanem az, hogy Benjamin Mendy megvárt az öltözőnk előtt, és kérte, hogy csináljunk egy szelfit, amit aztán kitehet a csoportos beszélgetésükbe. Mendy egy igazi troll.”

Tom Pope on Twitter

The Highlight of my day wasn't the goal it was Benjamin Mendy waiting outside our dressing room waiting for a selfie with me to put in their group chat Mendy has bants



ANGOL FA-KUPA
A LEGJOBB 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT

Manchester City–Port Vale (IV.)4–1

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik: Ez életem eddigi legfordulatosabb éve – így ünnepelte bajnoki címét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.05.25. 21:03

Mohamed Szalah nem mondott le az Aranylabdáról

Angol labdarúgás
2025.05.19. 09:27

Megható élőképpel rukkoltak elő a Crystal Palace szurkolói az FA-kupa döntőjén

Angol labdarúgás
2025.05.18. 10:52

A Palace történelmet író edzője szólt Guardiolának, hogy legközelebb ne ezt a taktikát válassza

Angol labdarúgás
2025.05.18. 09:44

Eze góljára nem jött válasz a Citytől, a Crystal Palace megnyerte az FA-kupát!

Angol labdarúgás
2025.05.17. 17:28

Az FA-kupadöntő kérdése: szerez-e gólt Erling Haaland?

Angol labdarúgás
2025.05.17. 07:47

A Chesterfield legyőzésével egy lépésre a League One-tól a Walsall

Angol labdarúgás
2025.05.16. 23:21

Bayern, Manchester City, Liverpool vagy Real Madrid – hol folytatja Wirtz?

Külföldi foci
2025.05.15. 11:49
Ezek is érdekelhetik