MU: 80 millióért érkezhet a szerb középpályás – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2019.07.07. 14:12
null
Milinkovics-Szavics lehet a Manchester United harmadik igazolása a nyáron (Fotó: AFP)
Olasz lapértesülések szerint Igli Tare, a Lazio sportigazgatója Angliában tartózkodik azért, hogy tárgyaljon Szergej Milinkovics-Szavics átigazolásáról a Manchester Uniteddel.

 

A SportMediaSet arról számolt be, hogy a Lazio sportigazgatója Londonba utazott, mivel a Manchester Uniteddel tárgyal a szerb középpályásról. A Transfermarkt nagyjából 75 millió euróra becsüli a 23 éves futballista értékét, az olasz csapat minden bizonnyal 80 millió euró körüli összeget fogadna el érte.

Az MU-nak nagy szüksége lehet egy belső középpályásra, mivel Paul Pogba jövője továbbra is bizonytalan a csapatnál. Ügynöke, Mino Raiola a minap elmondta, a francia játékos a nyár folyamán távozni kíván a „vörös ördögöktől”.

Ole Gunnar Solskjaer együttesének Milinkovics-Szavics lehet a harmadik nyári igazolása, miután szerződtették a Swansea City fiatal szélsőjét, Daniel Jamest, valamint 50 millió euróért érkezett az Old Traffordra Aaron Wan-Bissaka a Crystal Palace-ból.

Legfrissebb hírek

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
20 órája

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
22 órája

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2025.07.07. 18:31

Párizsba beszökött az ész

Francia labdarúgás
2025.07.07. 11:31

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.06. 15:43

A Bayern sem tud a széllel szemben gazdálkodni: a topjátékosnak topfizetés kell!

Német labdarúgás
2025.07.05. 17:06

Nápolyi gondok: drága az angol export, marad a bolognai és a cserekereskedelem

Minden más foci
2025.07.04. 13:57

Gyökeres változás a fine art helyett: ez lesz az Arsenal éve?

Angol labdarúgás
2025.07.03. 17:45
Ezek is érdekelhetik