Man. City: egy éve eladták, most visszavásárolták a spanyol védőt – hivatalos

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2019.07.03. 20:59
null
Angelino egy év után visszatért a Manchester Cityhez (Fotó: mancity.com)
Az angol élvonalbeli Manchester City labdarúgócsapata a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy visszavásárolta a PSV-nek egy éve eladott Angelino játékjogát. A közlemény szerint a 22 éves bal oldali védő négyéves, azaz 2023 nyaráig szóló szerződést kötött az angol bajnokkal.

 

Angelino a Deportivo La Corunában ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, majd 2013-ban a Manchester City akadémiájára került. 2015-ben a manchesteriek az egyik testvércsapatuknak, a New York FC-nek adták kölcsön, majd mivel a visszatérése után az angol együttes felnőttcsapatában mindössze háromszor kapott lehetőséget, újabb kölcsönjátékok következtek. A bal oldali védő az egyaránt spanyol Gironában és Mallorcában is megfordult, majd Hollandia felé vette az irányt. Előbb kölcsönben a NAC-ban húzott le egy idényt, majd 2018 nyarán a PSV vásárolta meg a játékjogát.

A 2018–2019-es idényben alapembere volt a bajnokságban a második helyen záró, a Bajnokok Ligája csoportkörében is szereplő együttesnek – 42 mérkőzésen egy gólt szerzett, valamint 12 gólpasszt is kiosztott.

A teljesítményével meggyőzte Pep Guardiolát és a Manchester City vezetőségét, így a klub egy év után visszavásárolta a játékjogát. A Transfermarkt adatai szerint tavaly a PSV öt és fél millió eurót fizetett érte, míg az angolok idén 12 millió euróért vásárolták meg a spanyol védőt.

null

null



Legfrissebb hírek

„Bonyolult év lesz, de nem kell kétségbe esni” – Antonio Conte a Napoli 6–2-es veresége után

Bajnokok Ligája
23 órája

A Napoli hat gólt kapott Eindhovenben, kiütéssel nyert az Internazionale is

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 23:11

A holland rendőrség 230 Napoli-szurkolót vett őrizetbe a BL-meccs előtt

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 17:50

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
2025.10.19. 10:08

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
2025.10.04. 22:47

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
2025.10.03. 23:02

2031-ig hosszabbított brazil szélsőjével a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.03. 21:48

Szoboszlai Dominik hősies tettéről beszél a brit sajtó

Angol labdarúgás
2025.09.28. 13:04
Ezek is érdekelhetik