Chelsea: Erős a vágyakozás – Sarri elhintette a Juvét?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.05. 07:30
null
Maurizio Sarrinak honvágya van (Fotó: AFP)
Maurizio Sarri, a Chelsea labdarúgócsapatának vezetőedzője erős utalást tett rá, hogy hamarosan visszatér Olaszországba.

 

A 60 esztendős szakember szavaira érdemes odafigyelni, miután a nemzetközi sportsajtó az elmúlt hetekben kész tényként kezeli, hogy a Juventustól távozó Massimiliano Allegri helyét Sarri veszi át a nyártól, igaz, az olasz trénenek érvényes szerződése van a Chelsea-vel, így a „zebráknak” előbb meg kell állapodniuk Roman Abramoviccsal. A Goal ennek kapcsán az előző héten arról számolt be, hogy a Juve és a „kékek” megegyeztek, Sarri távozhat, ám a hivatalos bejelentéssel egyelőre várnak, amíg az angol klub megtalálja Sarri utódját.

A vezetőedző most interjút adott a Vanity Fairnek, amiben elmondja, hiányzik neki Olaszország és honvágya van.

„Nekünk, olaszoknak erős a honvágyunk. Úgy érzem, itt, Angliában valami hiányzik. Nehéz éven vagyok túl, egyre inkább érzem a barátok és az idősebb családtagok hiányát, azt, hogy ennyire távol vannak. De az én koromban kizárólag szakmai döntést fogok meghozni, nem dolgozom további húsz évig, nem könnyű munka ez, megterhelő.”

Sarrit arról is megkérdezték, nem érezné-e úgy, hogy „elárulja” a Napolit, amennyiben a Juventushoz megy.

„A nápolyiak tudják, hogy érzek irántuk. Tavaly úgy döntöttem, hogy Angliába szerződöm, ahelyett, hogy egy másik olasz csapathoz mentem volna. A kapcsolat nem változik meg. A hűség az, hogy 110 százalékot beleadsz, amikor ott vagy valahol. Vagy mit jelent hűségesnek lenni?”

Legfrissebb hírek

Máshová vezet az út a Heysel-tragédia után, avagy máig kitörölhetetlen a stadionkatasztrófa emléke

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 09:37

Erik ten Hag igent mondott a Leverkusennek, de érkezése nincs kőbe vésve – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.23. 09:03

A bajnoki cím elszalasztása után lemondott az Ajax vezetőedzője

Minden más foci
2025.05.19. 11:50

2027-ig hosszabbított Hornyák Zsolttal a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 08:11

A BL-szereplés kivívásától függhet Igor Tudor sorsa a Juventusnál – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.05.05. 12:23

A Dinamo Zagrebbel bajnok horvát edző érkezhet Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 21:20

A spanyol negyedosztályban kapott kispadot a Barca ikonikus kapusa

Spanyol labdarúgás
2025.04.24. 19:14

Bódog Tamás úgy érzi, egy jó feladat hamarosan megtalálja

Minden más foci
2025.04.18. 20:47
Ezek is érdekelhetik