Manchester City: az olaszok szerint Guardiola megegyezett a Juventusszal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.22. 10:25
null
Guardiola a Juventusnál? (Fotó: AFP)
Olaszországi sajtóértesülések szerint Pep Guardiola, a Manchester City labdarúgócsapatának menedzsere megegyezett a Juventusszal.

 

Mint ismert, Massimiliano Allegri, a Juve vezetőedzője az idény végén távozik a gárdától, amely így lázas trénerkeresésbe kezdett.

Eddig főként Maurizio Sarri és Antonio Conte neve keringett a médiában, most azonban Federico Gennarelli, a Radio Sportiva újságírója arról posztolt a közösségi oldalán, hogy megszületett a megállapodás, s a jelenleg a Manchester Cityt irányító Pep Guardiola lesz a Juventus új vezetőedzője, a katalán szakember négyéves szerződést köt a „zebrákkal”.



Kedden Mario Gago Huerta, a spanyol Onda Cero munkatársa arról beszélt, hogy tudomása van róla, miszerint a 48 éves Guardiola Milánóba utazott, ahol személyesen tárgyalt Fabio Paraticivel, a Juve sportigazgatójával, ám Huerta hozzátette, nem valószínű, hogy Guardiola elhagyná a Manchester Cityt.

A brit sajtóban is elterjedt a hír, a BBC és a Guardian is kategorikusan cáfolja Guardiola megegyezését a Juventusszal – utóbbi egyik újságírója úgy tudja, a Manchester City menedzsere az olaszok által emlegetett időpontban épp Abu-Dzabiban tartózkodott. A Corriere dello Sport is úgy tudja, a spanyol szakember nem járt Milánóban, és kizárt, hogy az olasz bajnok új vezetőedzője legyen.

Legfrissebb hírek

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
10 órája

Serie A: Mel Gibson is megnézte a Roma győzelmét a Verona ellen

Olasz labdarúgás
11 órája

Eddig tartott a türelem: a West Ham kirúgta Graham Pottert – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.27. 13:50

A Genoa és a Torino is továbbjutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.09.25. 22:56

Angol Ligakupa: a Premier League-csatárlegenda mindkét fia bemutatkozott a Manchester Cityben

Angol labdarúgás
2025.09.25. 10:14

A Milan egykapuzva ejtette ki a Leccét az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 22:55

Az AC Milan és az Inter megállapodást kötött az új stadionról

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 16:56

Carragher: Arteta folyton behúzza a kéziféket

Angol labdarúgás
2025.09.22. 11:27
Ezek is érdekelhetik