Sala-tragédia: két embert letartóztattak a halotti vizsgálatról kikerülő kép miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.30. 16:14
A nyomozók letartóztattak egy férfit és egy nőt, miután elterjedt a Twitteren egy kép, amely a repülőgép-balesetben elhunyt Emiliano Sala halotti vizsgálatát mutatja be.

A rendőrség február 13-án indított vizsgálatot az ügyben, majd őrizetbe vett egy 48 éves corshami nőt és egy 62 éves calne-i férfit számítógépes anyaghoz való jogosulatlan hozzáférés gyanúja miatt. A rosszindulatú kommunikációval is megvádolt nőt óvadék ellenében feltételesen szabadon engedték, a férfit pedig szabadon bocsátották, de tovább folytatják ellene a nyomozást. A letartóztatásra még február 18-án került sor, ám hétfőn terjedt el a hír, miután megjelent a Sunday Mirrorban.

Mint ismert, Emiliano Sala 28 évesen repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett januárban – nem sokkal azt követően, hogy a francia Nantes-ból az angol élvonalban szereplő Cardiff Citybe igazolt.

Február 7-én reggel sikerült felhozni a tenger fenekéről azt a holttestet, amelyet az Emiliano Salával és David Ibbotson pilótával a fedélzeten lezuhant repülőgépben találtak, majd aznap estére kiderült, az argentin labdarúgó földi maradványáról van szó.

Az ügyben eljáró Linda Barker elmondta, együtt dolgoznak a helyi rendőrséggel, hogy kiderüljön, miként kerültek nyilvánosságra a Holly Tree Lodge halottasház képei.

A wiltshire-i rendőrség elmondása szerint nincs bizonyíték arra, hogy betörés történt volna a halottasháznál, és arra sem, hogy a személyzet bármelyik tagja érintett lett volna bármilyen bűncselekményben.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:55

Férfi kézi BL: négy magyar góllal verte meg a Wisla Plock a PSG-t

Kézilabda
2025.10.15. 22:20

Gyász: elhunyt Madár Gábor, a ZTE korábbi vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 14:54

Gyász: elhunyt a tornász, aki egy olimpián nyolc érmet nyert

Torna
2025.10.14. 12:51

November 5-én vesznek végső búcsút Mezey Györgytől

Magyar válogatott
2025.10.13. 15:00

Gyász: elhunyt a román válogatott labdarúgó, aki Magyarországon is edzősködött

Minden más foci
2025.10.11. 16:14

Sándor György Mezey Györgyről: „Talpig úriember volt, ízig-vérig profi”

Magyar válogatott
2025.10.08. 20:35

Megőrizte hibátlan mérlegét a címvédő, győztek Fazekasék is a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.10.08. 20:22
Ezek is érdekelhetik