MU: lehet, hogy Moldéban már lejárt Solskjaer szerződése

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.03.06. 14:15
Ole Gunnar Solskjaer, a Manchester United labdarúgócsapatának vezetőedzője azt mondta, lehet, hogy időközben lejárt a szerződése norvég klubjánál, a Moldénál, így az már nem lehet akadálya állandó kinevezésének az Old Traffordon.

Az együttes korábbi csatárát a Molde hivatalosan kölcsönadta az MU-nak, miután decemberben menesztették José Mourinhót. A norvég szakember irányításával szárnyal a gárda, 16 mérkőzéséből 13-at megnyert.

Solskjaer korábban úgy nyilatkozott, a Molde tulajdonosai támogatnák abban, ha maradna a Unitednél.

Nem tudom pontosan, hogyan működik is ez. Azt hiszem, a szerződésem ott lejárt, és így csak a Manchester Uniteddel van szerződésem. De lehet, hogy van egy másik kontraktus, hogy térjek vissza” – fogalmazott egy norvég podcastban a tréner.

A brit média kedden arról számolt be, hogy a Molde közzétett egy közleményt, amely szerint Solskjaer egy új, három évre szóló szerződést írt alá velük, mielőtt az Unitedhez távozott. Oystein Neerland, a klub ügyvezetője is azt mondta szerdán, hogy várják vissza a szakembert.

Karácsony előtt kötöttünk egy új megállapodást Ole Gunnarral, ez három évre, a 2021-es szezon végéig szól – idézte a Sky Sports Neerlandot. – Ezután Ole Gunnar lett a United ideiglenes vezetőedzője, ez a megbízatása a nyárig érvényes. Most a United alkalmazottja, de utána úgy tervezi, hogy visszatér a Moldéhoz.”

Solskjaer teljesen átformálta és sikeressé tette a Manchester Unitedet, így egyre többen szorgalmazzák, hogy a folytatásban is ő maradjon a csapat trénere.

Legfrissebb hírek

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
2025.06.18. 10:12

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
2025.06.16. 07:22

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

Jadon Sancho elköszönt, nem marad a Chelsea labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.06.04. 07:41

Brazil játékos érkezését jelentette be a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.01. 15:32

Felkészülés: kikapott a délkelet-ázsiai válogatottól a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.28. 17:54

Három rutinos játékos távozását jelentette be a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.26. 06:46
Ezek is érdekelhetik