Liverpool: Klopp beszélt mellőzött középpályásairól

Vágólapra másolva!
2019.01.07. 12:47
null
Jürgen Klopp fontos szerepet szán az eddig mellőzött játékosainak (Fotó: AP)
Nagyobb önbizalmat és hatékonyságot vár Naby Keitától, a Liverpool guineai labdarúgójától Jürgen Klopp menedzser.

 

A Premier League-ben listavezető együttes szakvezetője azt mondta a nyáron szerződtetett játékosról, hogy elégedett a teljesítményével, de jó lenne, ha a mérkőzéseken magabiztosabban futballozna, így ugyanis nagyobb hatással lehetne a csapat játékára.

Klopp hozzátette: a guineai középpályás egyelőre azért nem nyújtja a legjobbját – ahogy előző klubjában, az RB Leipzigben –, mert a környezetváltást követően még folyamatban van az „akklimatizálódása”.

Még Keitánál is kevesebb játéklehetőséghez jut Adam Lallana, akiről Klopp azt mondta: fontos szerepet kap majd az idényben.

„Adam kitűnő formában van, mióta személyesen ismerem, most a legjobb. Ő az a típusú labdarúgó, aki naponta négy meccset is lejátszana, mert annyira szereti a futballt” – mondta Klopp.

A 30 éves angol középpályás nyolc tétmérkőzésen lépett pályára a szezonban, de mindössze háromszor volt a kezdőcsapat tagja, legutóbb november elején.

A Liverpool hétfő este a Wolverhampton vendége lesz az FA-kupa harmadik fordulójában, és először lép pályára azóta, hogy csütörtökön a címvédő Manchester City ellen elveszítette veretlenségét a Premier League 2018–2019-es idényében.

ANGOL FA-KUPA
A 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT

20.45:Wolverhampton Wanderers–Liverpool

Legfrissebb hírek

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Dupla Tízes: bent lesz Szoboszlai Dominik a Liverpool gálakezdőjében?

Légiósok
2025.08.14. 13:35

Szoboszlai: Mindent meg fogok tenni azért, hogy Magyarország részt vehessen a világbajnokságon

Magyar válogatott
2025.08.13. 13:29

A tisztelet jegyében – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 07:25

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
2025.07.31. 11:42

Wenger: Ha megkérdeznénk a klub-vb csapatait, mindegyik újra részt venne a tornán

Klub-vb
2025.07.11. 10:27

A Werdernél továbbra sem kérnek a Fradinak kölcsönadott Keitából

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 13:11

Orvosok tanácsolták Diogo Jotának, hogy ne repülőgéppel utazzon

Angol labdarúgás
2025.07.03. 18:58
Ezek is érdekelhetik