PL: „A Liverpool nem lesz bajnok, hiszen Lovren a játékosa”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.14. 11:53
Jótékonysági estet tartottak a horvátok, amelyen több világbajnoki ezüstérmes labdarúgó is aktívan részt vett. Az eseményen Mateo Kovacic, az angol élvonalbeli Chelsea középpályása Dejan Lovrennel, a rivális Liverpool védőjével tréfálkozott.

A gyermekek megsegítésére rendezett estélyen többek között Luka Modric, Ivan Rakitic, Ivan Perisic és a horvát világbajnoki ezüstérem több főszereplője is részt vett.

A színpadon szinte minden futballista felszólalt, s Modricék telefonon gyermekek kérdéseire válaszoltak – számolt be róla 24 Sata.

Mateo Kovacicnál, a Chelsea 24 esztendős futballistájánál szóba került az angol bajnoki cím is. A Premier League-ben jelenleg a Manchester City az éllovas, ám a Liverpool és a Chelsea ott lohol a nyomában.

„A Liverpool nem lesz bajnok. Hogy miért? Mert Dejan Lovren a játékosa” – tréfálkozott Kovacic, mire a közönség harsány nevetésbe tört ki.

A horvátok csütörtökön Spanyolországot látják vendégül, vasárnap pedig az angolok ellen lépnek pályára idegenben a Nemzetek Ligájában. Lovren és Kovacic egyaránt bekerült Zlatko Dalic keretébe.

Legfrissebb hírek

Maguire: Bolond lennék most elhagyni a Unitedet

Angol labdarúgás
4 órája

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:22

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:18

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:34

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:11

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
2025.08.19. 22:18

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
2025.08.19. 21:45

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 15:07
Ezek is érdekelhetik