MU: Alexis Sánchez idén már nem léphet pályára

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.30. 12:48
null
Mourinho szerint Sánchez az idén már nem lesz bevethető (Fotó: AFP)
Izomsérülés miatt várhatóan januárig nem játszhat Alexis Sánchez, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United chilei válogatott futballistája.

A 29 éves támadó az együttes csütörtöki edzésén kapott a combjához, és a vezetőedző, José Mourinho pénteki beszámolója szerint „a fájdalmas kiáltás, és az, ahogy a sérülés történt” azt vetíti előre, hogy jó ideig nélkülöznie kell Alexis Sánchezt.

„Ez nem egy kis sérülés, ami egy hét vagy tíz nap alatt rendbe jön” – tette hozzá a portugál szakember, aki szerint legalább egy hónapot vesz igénybe játékosa rehabilitációja.

Az MU a Bajnokok Ligájában bejutott a 16 közé, a bajnokságban ugyanakkor 13 fordulót követően csak a 7. helyen áll.
Legfrissebb hírek

„Ha távozni akar, a feltételek egyértelműek” – a Fenerbahce ragaszkodna Mourinhóhoz

Minden más foci
18 órája

A Manchester United hazai pályán négy gólt szerzett és könnyedén jutott be az El-döntőbe

Európa-liga
2025.05.08. 23:00

Az El-győzelem sem mentheti meg Postecoglout – Pallister

Európa-liga
2025.05.08. 14:43

Valverde: az emberhátrányig sokkal jobbak voltunk, mint a Manchester United

Európa-liga
2025.05.02. 10:37

Amorim: Mindenki a Manchester Unitedben akar játszani

Angol labdarúgás
2025.04.26. 11:07

Balogh Botondéktól érkező kapussal helyettesítené Onanát az MU

Angol labdarúgás
2025.04.25. 15:58

José Mourinhót kivásárolhatja a portugál szövetség – sajtóhír

Minden más foci
2025.04.25. 10:28

Rashford nem hiszi, hogy visszatér az MU-hoz, BL-csapatban játszana

Angol labdarúgás
2025.04.23. 16:13
Ezek is érdekelhetik